Eduardo Rózsa Flores halála

A Metapedia wikiből

Eduardo Rózsa Flores

A bolíviai televízió reggel számolt be az éjszaka történt incidensről. A bolíviai terrorelhárítás hajnalban ütött rajtuk, és rövid tűzharc után elfogták a magyar származású Tóásó Elődöt és egy volt bolíviai katonát, valamint lelőttek 3 személyt. Ezek között volt egy ír, egy magyar származású román állampolgár Magyarosi Árpád, és Flores.

A hír nagyjából ennyi. Azonban ezt a hírt ki kell egészítenünk egy-két dologgal.

Tartalomjegyzék

Magyarosi Árpád

Magyarosi Árpád tagja, és egyik vezetője volt a Székely - Magyar Légiónak. Hazafinak gondolták magukat, ezért több szervezettel keresték a kapcsolatot. Magyarosi az MNA-t is felkereste, és pár emberével, 4-5 évvel ezelőtt megfordult egy táborban. Az MNA helyi csoportvezetője súlyos emberi, és erkölcsi problémáik miatt pár nap után eltanácsolta őket. Valószínű, hogy ezek után kerültek kapcsolatba Floresszal.

Horvátország

A zsidó származású Eduardo Rózsa Flores, egy Voit Tvrtko riport után lett híres Magyarországon, és mint Horvátországban harcoló hős mutatták be. Valójában sosem volt hős. Kitüntetései, rangjai már egy zsidó összeesküvés részei voltak csak.

Abban az időben (az 1990-es évek eleje), a Szerb – Horvát háború nem faji, nemzetiségi háború volt, hanem mellé ideológiai háború, mert a megmaradt Jugoszlávia, a kommunizmus maradék fellegvára volt. Minden ember, aki a kommunizmus ellensége volt, a horvátok mellett foglalt állást. Egész seregnyi szabadcsapat harcolt a horvátok oldalán, kiváló eredményekkel. Voltak olyan csapatok, amelyek saját, valamint horogkeresztes zászló alatt harcoltak. Ezeket a csapatokat mindig a legsúlyosabb harcok helyén láthattuk, a radikális jobboldali sajtó (New Order-amerikai, Új rend-magyar) folyamatosan tájékoztattak az eredményeikről. Együttműködtek a reguláris alakulatokkal, mivel ezek a csapatok a rajtaütésekben rengeteg nehézfegyvert, harckocsit, ágyút zsákmányoltak.

USA

Az Amerikai Egyesült Államok akkor még Jugoszlávia mellett foglalt állást, és odáig merészkedtek, hogy az Amerikában gyűjtött fegyverszállítmányt a szerb hatóságok kezére játszották. Akkor, amikor a háború kimenetele egyértelmű lett, Amerika rá jellemző módon gyorsan a győztes mellé állt. Szétbombázta Szerbia maradék erőit. Ismételten belekontárkodott a világ dolgaiba, és ismét mindent elrontott, amit csak lehetett. Az országot USA és Izraeli ügynökök, és üzletemberek lepték el, megindult a zsidó szervezkedés. A háború innentől kezdve elvesztett minden erkölcsi fölényét, tartalmát. A szabadcsapatok látva Amerika pálfordulását gyorsan kiszálltak a harcokból, Horvátország pedig elindult az erkölcsi lejtőn.

Amerika pálfordulása után

Ekkor mászott be a képbe Rosa Flores. Az a zsidó származású ember, aki mindenhol megfordult a világban, ahol a logika szerint semmi keresni valója sem volt. Akkor mit keresett ott? A válasz egyértelmű, oda küldték. De ki? Mivel a személy zsidó származású, nem kell sokat gondolkodni, száz százalék biztossággal kijelenthető, a mossad embere volt. Durrogó petárdák, a háttérben vihogva lövöldöző, harcot sosem látott emberek voltak láthatóak Trvtko riportjaiban, köztük Rosa Flores.

Sok emberrel volt annakidején kapcsolatunk, aki kint harcolt. Eduardo Rosa Floresről sosem hallottak.

Okoskodik és zülleszt

A háború után ide jött, és azóta Magyarországon okoskodott, züllesztette a nemzeti oldalt. Amikor tudomására jutott, hogy az MNA tud viselt dolgairól illetve arról, hogy ő egy senki volt Horvátországban, az MNA vezetőjét is megfenyegette. Az Arcvonal vezetősége megüzente: meg lehet próbálni, azóta nem hallottunk róla. Sajnáljuk Magyarosi Árpádékat, akik bizonyosan nem voltak a mossad emberei, viszont hallgattak egy ilyen hétpróbás gazemberre. Erkölcsi hiányosságaik, és befolyásolhatóságuk egyenesen vezetett a vesztükbe.

Átrendeződés

Ma Dél-Amerikában egy teljes átrendeződés folyik. Iszonyatosan erősödik az USA ellenesség minden országban. A zászlóvivő ebben az irányzatban Venezuela, de több állam is követi, például Bolívia. Kommunistának, baloldalinak kikiáltott kormányok (minek is nevezné egy zsidó liberál - szemét nyugat azokat az államokat, akik szocializmust, szocializálódást hirdetnek vallási, erkölcsi, nemzeti alapokon? Persze vannak itt nemzeti kommunisták, barna bolsevisták, nemzeti szocialisták, és mindenféle, de éppen ezért mondjuk, hogy folyik az átrendeződés és nem végetért.) Itt jött be a képbe a mindenhol feltűnő Flores, aki hű mossadosként ment Bolíviába, és az állítólagos célpontja, az USA ellenességéről híres Evo Morales új szociális államot meghírdető elnök lett volna.

Ki fizette Florest?

Miből utazott az 5 ember? Miből élt? Lakást, ételt, információkat, hamis papírokat, miből fizettek? Automata fegyverek még Dél-Amerikában sem olcsók, ezt miből fizették? Csomó kérdés, amire hamar választ kap az ember, ha bevonja a képbe a mossadot. Talán elcsépelt lehet megint ezt elővenni, de tudva zsidó származását, a zajló folyamatokat Dél-Amerikában, azt hogy mindig ott tünt fel ahol megjelent a zsidó érdek, (akár támadó, akár védekező) és Flores nyelv ismeretét, a kép hamar összeáll.

Ezek ismeretében viszont csak gratulálni tudunk a Bolíviai felderítésnek, hogy kiiktatott egy tetű mossad ügynököt.

Temetése

Bolíviai temetése

A bolíviai újságok tájékoztatása szerint családtagjai kérték ki a holttestét, majd szülővárosának (Santa Cruz) főtemetőjében helyezték végső nyugalomra. A fentieknek némileg ellentmond az, hogy sem a testvére, sem a lánya nem kérte ezt.

A bolíviai hatóságok egyelőre még várják, hogy a másik két áldozat, az erdélyi magyar, román állampolgársággal rendelkező Magyarosi Árpád, valamint az ír Dwyer Michael Martin holtteste körül rendeződjenek a szokásos diplomáciai huzavonák. Minthogy nincs hűtés a halottasházban, a holttesteket nem fogják sokáig ott tartani – közölték a halottasház munkatársai.

Lásd még

Hivatkozás

Személyes eszközök