Erzsébet királyné
A Metapedia wikiből
Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach bajor hercegnő - családi körben Sisi vagy Sissi - 1837. december 24-én született egy foggal. A szülők unokatestvérek, Ludovika, az anya; Miksa Emánuel, az apa a Wittelsbach-ok szerényebb, nem uralkodó oldalágából származott. A kissé különc hírében álló művelt és bohém apa imádta a természetet és sokat utazott.
Ludovika és Miksa házassága boldogtalan volt, noha az anya - nyolc szép gyermeknek (Lajos, Helene, Erzsébet, Károly Tivadar, Mária, Matild, Zsófia, Miksa Emánuel) adott életet. A Wittelsbach-ok hercegi ágának nem volt semmilyen hivatalos szerepe a bajor királyi udvarban, így Ludovika a gyermekeknek élt, maga nevelte oket. Ez teljesen szokatlan volt arisztokrata körökben. A gyermekek télen a müncheni palota, nyáron a Possenhofenben lévő nyári kastély kertjének csendjét verték fel hancúrozásukkal.
1853-ban Ischl-ben a 15 éves Sisit eljegyezte a Habsburg Birodalom ifjú és jóképű uralkodója, Ferenc József. A kiszemelt menyasszony eredetileg Helene (Nené) volt, de a fiatalok között hirtelen fellobbanó szerelem hatására az eredeti tervet megváltoztatták.
Tartalomjegyzék |
Esküvő
Sisinek rengeteget kellett tanulnia. Az esküvõig hátralévõ pár hónapban pótolnia kellett mindazt, amit a neveltetésben és képzésben elmulasztottak. Ausztria történelme volt a legfontosabb, melyet Majláth János gróf,történettudós tanított. Erzsébet évekkel később is elismeréssel beszélt tanáráról.
Ferenc József 1854. április 24-én a bécsi ágoston-rendiek templomában fényes ünnepségek keretében feleségül vette Elisabeth Wittelsbach bajor hercegnőt.
Az ifjú császárnét nem készítették fel az igen nehéz, komoly feladatokkal járó császárnéi szerepre. A társasági illemet megtanulta, bár Possenhofenben nem kellett sokat törődnie vele. Anyanyelvén, a németen kívül beszélt angolul és franciául. (évekkel később tanult meg magyarul és újgörögül.) Európa egyik legkonzervatívabb udvarának etikett előírásait nem tudta, nem akarta elfogadni. Nem érezte jól magát az "aranykalitká"-ban. Az addig szabad és gondtalan életet élo Erzsébet egyszerre egy zárt, előírásos világba került, ahol bármit tett, rossz volt. Férjével keveset lehetett együtt, hisz lefoglalták a mindenkori államügyek, ám annál többet az ot állandóan bíráló anyóssal, akitől rettegett. A Zsófia-Erzsébet konfliktus meghatározta a császárné későbbi életét, viszonyát az udvarral.
Bármilyen jelentéktelen helyet foglalt is el Sisi az udvarban, népszerűsége a lakosság körében egyre nőtt. E népszerűségnek politikai okai is voltak; amióta a császár megnősült, óvatos liberalizálódási folyamat kezdődött. A politikai foglyokat hamarabb kieresztették vagy amnesztiában részesültek. A börtönökben megszüntették a láncraverést. Köztudomású volt, hogy ezek az intézkedések semmiképpen sem Zsófia főhercegné hatására történtek, o továbbra is a legnagyobb szigorúságot követelte az 1848-as forradalmárokkal és egyéb lázadókkal szemben.
Zsófia
1855-ben szülte meg Erzsébet elsõ gyermekét, Zsófiát, majd 1856-ban Gizellát. A főhercegnő szinte "azonnal" elvette tole a gyermekeket, szobájukat anyjukétól távol, a saját lakosztálya mellett jelölte ki. Erzsébet gyermekei nevelésébe nem szólhatott bele. 1857-ben magyarországi útja alkalmából kierőszakolta, hogy a kis Zsófiát magával vihesse. A már akkor gyengélkedő gyermek Budán súlyosan megbetegedett és néhány nappal késobb vérhasban meghalt (május 29.). E szörnyű élmény hatására Erzsébet szinte "lemondott" gyermekeiről. Zsófia haláláért önmagát vádolta.
1858-ban Sisin rejtélyes betegség tört ki. Valószínűleg megromlott idegállapotának következménye lehetett. Orvosi tanácsra több hónapra elutazott Madeirára. Itt szoros barátságot kötött egy magyar testvérpárral, Hunyadi Imre gróffal és húgával, Lilivel, akitől egy kicsit tanult magyarul.
Magyarul tanul
1863-ban elhatározta, hogy komolyan foglalkozik a magyar nyelvvel és nyelvtanárt fogad. Elhatározásáról mindenki lebeszélte, mert a magyar nagyon nehéz nyelv és neki nincs tehetsége hozzá, hiszen a cseh nyelv tanulásával is hiába próbálkozott. Meg kell jegyezni, anyósa volt az, aki kötelezte Sisit, hogy megtanulja a cseh arisztokrácia nyelvét.
Egy év múlva Ferenc József csodálkozva állapította meg, hogy felesége milyen jól halad a magyar nyelv tanulásában. A császár így írta meg anyjának:
"Sisi hihetetlen előrehaladást tesz a magyarban"
Ferenczy Ida
1864-ben Erzsébet már olyan kísérőnőt keresett, akivel majd magyarul tud beszélgetni. Így került sor Ferenczy Ida kiválasztására. Máig sem tisztázott körülmények között került fel az ajánlott hölgyeket tartalmazó lista aljára. Erzsébet választásával bonyodalmat okozott az udvari etikettben. A császárné melegszívű barátnőre vágyott, s Ferenczy Ida az lett. Bizalmas kapcsolatukat leveleik, a kívülállók számára sokszor érthetetlen, apró kis célzásaik, utalásaik is elárulják. Ferenczy Idának nem kis része volt abban, hogy Erzsébet elsősorban a magyarok királynéjává akart válni.
Lassanként megváltozott a családi körben elfoglalt helye is. Egyre kevésbé volt alázatos, csendes. Fokról fokra kezdett ráébredni, hogy milyen magas pozícióba került: Ő volt a császárné, a birodalom elso asszonya. Az elso komoly összeütközés 1865-ben, Rudolf miatt következett be. A császárné kétségbeesve látta, hogy fia teljesen tönkremegy Gondrecount szigorú, katonás nevelése miatt, mellyel mind Ferenc József, mind Zsófia egyetértett. Ezt látva levelet írt a császárnak, amelyben magának követelte gyermekeit:
"Kívánom, hogy korlátlan hatalommal rendelkezzem mindenben, ami a gyermekeket illeti."
Világossá tette számára, hogy elhagyja, ha nem teljesíti kívánságát.
Kiegyezés
Másodszor a magyarokkal való kiegyezés érdekében lépett fel a császárral szemben, ha nem is ilyen ultimátumszerűen, de szívósan, kitartóan, minden diplomáciai, sőt női eszközt latba vetve. A kitűnő politikai érzékkel rendelkező Erzsébet a poroszokkal szembeni katasztrófa és vereség után 1866-ban nem látott más megoldást, meg akarta őrizni a birodalmat fia számára is.
1867-ben megtörtént a kiegyezés és Erzsébetet június 8-án magyar királynévá koronázták a budai Nagyboldogasszony, azaz Mátyás templomban. ősi hagyomány szerint koronázáskor a nemzet megajándékozza a királyt, a király a nemzetet. A királyi pár a gödöllői, hajdani Grassalkovich-kastélyt kapta ajándékul a hozzátartozó birtokkal és 100.000 Ft aranyat. A koronázási ajándékot (százezer forint aranyat) a szabadságharc honvédei, özvegyei, árvái és rokkantjai számára ajánlották fel. A király rendkívül nagylelkű gesztusában a királyné közbenjárását sejtették.
Minél jobban arra törekedett a császárné hogy megnyerje a magyarok rokonszenvét, annál inkább elvesztette az osztrák tartományokét.
1868-tól érzelmei elsősorban a legkisebb gyermeke, Mária Valéria felé irányultak. Erzsébet tudatosan Budán szülte gyermekét. A magyarok szerették volna, ha Erzsébet fiúgyermeknek ad életet a Budai Várban, mert a pragmatica Sanctio és valamennyi későbbi megállapodás ellenére e fiúgyermek lenne Magyarország eljövendő királya és így idővel a magyar korona országai elszakadnak Ausztriától.
Erzsébet még jobban elmélyítette az ellentétet a Lajtán-inneni és a Lajtán-túli területek között. Ezek az aggodalmak teljesen jogosak voltak és a császárné egyik költeménye " Óh, bár királyt adhatnék néktek"
Bécsben nagy volt a megkönnyebbülés, hogy a magyaroknak, mintegy ajándékként megszült gyermek nem fiú, hanem kislány. Furcsa fintora a sorsnak, hogy Mária Valéria nemhogy nem lett magyar, de még osztrák sem. Elsősorban németnek érezte magát.
Szépsége
Harminc éven keresztül Erzsébetet tartották a világ legszebb asszonyának. Ez azonban igen fárasztó kötelezettséget jelentett. Világhírű haját órák hosszat fésülte fodrásznője, Angererné. Bár a négy gyermek után is igen karcsú maradt, derekát 50-53 cm-re befűzni szintén idoigényes munka volt. Nem csoda, hogy az amúgy is félénk Erzsébet számára a reprezentációs kötelességek mind terhesebbé váltak, s amikor csak tehette, igyekezett kibújni alóluk. Nyilvános szereplései alkalmával képtelen volt a kapcsolatteremtésre, s ez jó alkalom volt a bécsi társaságnak holmi pletykálkodásra. 1863-ban Viktória porosz trónörökösné így ír anyjának, Viktória királynõnek:
"Az osztrák császárné nagyon halkan beszél, mert meglehetősen félénk. Legutóbb is így szólt az egyik nagyothalló úrhoz: - Nős ember ön? - Mire az úr így válaszolt: - Néha. - A császárné: - Vannak gyermekei? - A szerencsétlen ember azt ordította: - Idõrõl idõre."
Sisi végül felhagyott félresikeredett társalgási kísérleteivel és megelégedett azzal, hogy csak a szépségét mutogatta - csukott szájjal. Hallgatását úgy fogták fel, mint hézagos műveltségének jelét - és ezért terjedt el róla, hogy "butuska szépség", holott csak a rossz fogai miatt szégyellte magát, ezért voltak gátlásai, ezért hallgatott.
Szépségkultusz
Ahogy öregedett, egyre elkeseredettebb küzdelmet vívott híres szépsége megőrzéséért. Az örökös koplalással sikerült megőriznie karcsúságát, a napi több órás sportolással (lovaglás, később hosszú gyalogtúrák) hajlékonyságát és kecsességét. Erzsébetnek ez az örökös foglalatoskodása a "külsőségekkel" valóságos szépségkultusszá fajult.
Sisi ezoterikus, túlérzékeny lényében azonban volt egy jó adag arrogancia is, amit sérto módon ki is mutatott amikor csak kedve tartotta, főleg azokkal szemben, akik az udvarban kritizálták.
A bámészkodókhoz (részlet)
"Hagyjon e mindenféle nép,
Ej, békén s nyugton engem,
Hisz nyilván, mint ok, én is épp
Csak embernek születtem."
A királyné az 1870-80-as években egyre intenzívebben foglalkozott a lovassporttal, sőt lassanként csakis azzal, s egyre többet tartózkodott lovasok társaságában. A gödöllői falkavadászatok már nem elégítették ki lovas szenvedélyét. A sűrű erdők akadályozták a vadászatot, kevés volt az akadály, gyér lehetőségek az ugratásra. Márpedig az angol mintájú falkavadászat volt az osztrák úrlovasok számára is a non plus ultra.
Az angliai lovaglások kimerítőek voltak, nagy testű, erős lovakon lovagoltak, gyors iramban, a réteket szegélyező akadályokon át. Az efféle lovaglás egy hölgy számára különösen nehéz volt, mert a szoknya és a női nyereg is akadályozta. Kevés nő volt képes Európában ezeken az angol hajtóvadászatokon részt venni. Erzsébetnek az volt a vágya, hogy ő legyen a legjobb, és el is érte célját, hisz már úgy énekelték meg mint "a falkavadászat királynéját". Erzsébet tíz esztendőn át fanatikusan foglalkozott a sporttal.
Heine
1882 után, amikor egészségi okokból abba kellett hagynia a nagyon megerőltető falkavadászatokat, ismét a versek felé fordult. Verseiben, melyeket 1880 után írt, érezhető Heine hatása. Heinrich Heine németországi zsidó költő Erzsébet eszményképe volt.
Sisi önmagát gyakran ábrázolta Shakespeare drámahősnőjének, a szamarakkal körülvett Titánia tündérkirálynőnek.
".Titánia jár magas fák tövében,
Útja fehér virágokkal beszórva,
Bükkök s vén tölgyek most rügyeznek éppen,
S az erdő mintha Május dómja volna."
Erzsébet nemcsak Heinét tisztelte, szívesen foglalkozott más költőkkel is. Mindig lelkesen olvasta Shakespeare drámáit, s kedvenc darabját (A szentivánéji álom) csaknem teljes egészében tudta kívülrol. Mária Valériával a Faust-ot olvasta. Eredetiben olvasta Homéroszt, lefordította görögre Shakespeare Hamletjét. Mária Valériának írt levelében panaszkodott a nap rövidsége miatt:
"Ó bárcsak még egyszer olyan hosszú lenne a nap; nem tudok annyit tanulni és olvasni, mint amennyit szeretnék."
Rudolf halála
Életének kétségtelenül legnagyobb tragédiája Rudolf trónörökös szörnyű halála 1889-ben. Nem tudott szabadulni a lelkiismeret furdalástól sem, hogy a hozzá legjobban hasonlító, liberális szellemiségű, művelt, tudós fia problémái megoldására nem látott más lehetőséget, csak az öngyilkosságot. Hibásnak érezte magát azért, hogy nem tudott olyan viszonyt kialakítani fiával, amire szüksége lett volna.
Rudolf halála után Erzsébet spiritiszta hajlamai felerősödtek. Hangulata egyre rosszabb lett, idegállapota egyre feszültebb. A gyászév letelte után lányainak ajándékozta valamennyi tarka ruháját, ernyőjét, cipőjét, kendőjét, táskáját és díszes holmiját. Semmi mást nem tartott meg, csak az egyszerű gyászruhákat és soha többé, semmiféle rábeszélésre sem volt hajlandó színes ruhát felvenni. Kétszer tett csak engedményt, egyszer, amikor Valéria esküvőjére gyöngyszürke ruhát vett fel és később még egyszer, Valéria lányának, a kis Erzsébetnek (Ellának) a keresztelőjére. A császárné feketében kívánta leélni még hátralévő napjait, távol az udvar csillogásától. Soha többé nem engedte magát sem lefesteni, sem fényképeztetni. nem járt legyező vagy ernyő nélkül, mögéjük rejtette ráncos, időtépázta, sovány arcát.
Az 1890-es években a görög mitológia felé fordult, megtanult görögül és egy álomvillát építtetett magának Korfun. Új kastélyát kedvenc hősének, Akhilleusznak szentelte és az Achilleion nevet adta neki;
"mert Akhilleusz a görög szellemet testesíti meg számomra és a táj meg az emberek szépségét." De itt sem lelt nyugalmat, ahogy felépíttette máris el akarta adni. Cél és terv nélkül bolyongott a világban, kétségbe ejtve környezetét.
Utazások
Erzsébet Hohenembs grófné álnéven utazott, a levelek, táviratok sohasem neki lettek címezve. Az inkognitó mégis csak illúzió volt. Mindenki tudta, ki az a magas, vékony, elegáns hölgy, aki egykor világhíru szépségét ugyan már elvesztette, de a környezetét szinte megbabonázó vonzerejét nem.
Lucheni, az olasz anarchista szintén tudta az újságokból, hogy a császárné Genfben tartózkodik. Elrontott, örömtelen életét akarta megbosszulni 1898. szeptember 10-én, a Genfi-tó partján. Számára ez az asszony az elérhetetlen szépség, gazdagság és hatalom megtestesítője volt. A huszonötéves anarchista becserkészte áldozatát, majd az előre pengeélesre köszörült reszelőt Erzsébet szívébe döfte. A királyné hanyatt esett. A tettes elmenekült, de a járókelők feltartóztatták és átadták a rendőrségnek. Az idegen hölgy azonnal felállt és franciául, németül, angolul megköszönte a segítséget. A hölgyek gyors léptekkel igyekeztek a hajó felé. Erzsébet a fedélzeten esett össze. Fűzőjét megoldották, csak ekkor vették észre a kis barnás foltot és egy lyukat a batisztingen. Szóltak a kapitánynak, hogy fordítsa vissza a hajót, mert nem más, mint Ausztria császárnéja esett össze. A parton evezőkből, bársonyfotelokból hevenyészett hordágyat készítettek, erre fektették fel Erzsébetet és visszavitték a szállodába. Az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A királyné fájdalom nélkül távozott az élők sorából. Carmen Sylva (Erzsébet román királyné) a császárné költőbarátnője talált rá e véghez illő szavakra:
"Erzsébet halála csak a világ számára volt szörnyű, neki magának azonban szép, csöndes és nagyszerű volt, mert megpillantotta a szeretett, nagy természetet, s fájdalom nélkül, békében távozott. ő egyáltalán semmi nem akart lenni a világ számára, még halálában sem. Egyedül akart lenni, észrevétlenül elhagyni a világot, amelyből oly gyakran elmenekült, nyugalmat keresve, szüntelenül a magasabb, tökéletesebb felé törve."
Erzsébet váratlan és megdöbbentő halála után kezdodött "újabb" élete. Magyarországon legendává vált.
