Kuruc info
A MetapediaBÓL
A Kuruc.info amerikai szerverről elérhető magyar nemzeti weblap.
Az önmagát korlátlanul magyar hírportálként, gerillamédiaként és egyfajta ellenállási mozgalomként meghatározó[1] oldal a nemzeti radikális[2] szubkultúra leglátogatottabb[3] internetes médiuma.
Tartalomjegyzék |
Önmeghatározása
Küldetése
Önmeghatározása szerint „korlátlanul magyar”,[1] de korábban még a „keresztény-konzervatív szellemiség” is szerepelt a jellemzésében.[4] 2007 októbere, a hídblokád szervezése óta önmagát „egyfajta ellenállási mozgalomnak” is nevezi; törölt korábbi bemutatkozó szövege szerint „a tájékoztatáson kívül a performance eszközeit is igénybe veszik a társadalomra és a magyarságra veszélyt jelentő jelenségek bemutatására”.[1]
Főszerkesztő-helyettese szerint „egy olyan diktatúra idején, mint a Gyurcsányé, semmibe kell vennünk a balliberálisok és áljobbos kollaboránsaik jogait. Mert egyet nem bírnak: a megszemélyesítést, a rámutatást. Amíg politikai foglyokat kínoznak és szemeket lőnek ki, addig nem érdekel minket Kóka Jani vagy Péterfalvi személyiségi joga.”[5]
Független hírportál
A fenntartók szerint az oldal „írásainak jelentős része a kettős mérce elleni küzdelem jegyében születik, hangvétele erősen kritikus minden politikai irányzattal és párttal szemben. Újságírói úgy vélik: a más sajtótermékek által tabuként kezelt témák publikálása is kötelességük, arra való tekintet nélkül, hogy a feltárt tények milyen érdekeket sértenek.” Számos tényt egyedül a Kuruc.info írt meg.
Elsőként számolt be például a trágár stílusú gátlástalan zsidóról, Fok Balázsról, aki dávidcsillaggal a nyakában bántalmazott egy magyar kislányt 2006. március 15-én a Múzeum körúton, Budapesten. Az ok az akkor 13 éves kislány, Alexandra kokárdája volt. Fokot a bíróság 2007 decemberében bocsánatkérésre kötelezte, s mivel ezt Alexandra és családja elfogadta, a cionista MTK-szurkolóként is ismert Fok megúszta ennyivel. A Kuruc.info tárta fel Csintalan Sándor, volt MSZP-alelnök bal- és jobboldali pártokhoz is köthető cégbirodalmának egyes részleteit és azt, hogy bevásárolta magát a Hír TV-be, amelynek ma egyik tulajdonosa.
Cigányterror
Számtalan esetben a Kuruc.info derítette fel, hogy a legtöbb brutális gyilkosság (Olaszliszka, Makó és más településeken elkövetett borzalmak tucatjai) és egyéb bűncselekmények elkövetői cigányok, míg a mainstream média származásról csak akkor számol be, ha a vélt áldozatok cigányok, de ekkor szinte mindig. Több tucat, a hazai cionista dominanciájú média által teljesen elhallgatott külföldi hír is csupán a Kuruc.info-n jelent meg, például a Libanon elleni cionista háború alkalmával, de más témákban is.
Peresz hírhedt beszéde
Itt jelent meg elsőként a magyar sajtóban Simon Peresz hírhedt beszéde képanyaggal is alátámasztva, amelyben az izraeli elnök többek közt Magyarország felvásárlásáról beszélt. A hazai sajtó zöme még az alaphírt sem hozta le, vagy csupán nagy késéssel próbálta magyarázni, enyhíteni az elképesztő szöveget. Rendszeresen és részletesen közli az MSZP-SZDSZ kormány és a parlamenti ellenzék összeszavazásait. Ugyancsak rendszeresen közöl olyan fotókat a hazai és külföldi eseményekről, amelyeket a magyarországi fősodratú sajtó nem mutat meg (például a libanoni háborúról). A Kuruc.info rendszeresen leleplezi számos közszereplő hazugságait bal- és jobboldalon egyaránt, ráadásul jogi csatát is nyert a kormány ellen, amelynek alapján egyértelműen kiderült, hogy tevékenysége jogszerű, amennyiben nem sérti az amerikai jogot, s ezt az USA Igazságügyi Minisztériuma is megerősítette a budapesti kormány jogsegélykérelmére válaszul. Ha a Kuruc.info, mint ellenségei állítják, egyszerűen csak hazudna és rasszista volna, akkor nem vonzana nagy tömegű olvasót és nem mozdultak volna meg komoly kormányzati erők a betiltása érdekében (lásd pl. Takács Albert betiltást latolgató nyilatkozatait).
Története
Elődje a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt létrehozott kettosallampolgarsag.hu nevezetű weboldal, melynek deklarált célja a Kuruc.info szerint „az elszakított részeken élő magyarság magyar állampolgárságának visszaadása és a szavazással kapcsolatos tájékoztatás volt”.[1] 2004-ben a weblappal azonos domainnevű e-mail-címről érkezett kéretlen levelek ügyében az adatvédelmi biztos állásfoglalása jogellenes adatkezelést állapított meg.[6] A honlap többek között az auschwitzi Élet Menetéről megjelentetett kommentárjával[7] és Para-Kovács Imre publicista lakcímének nyilvánosságra hozatalával okozott botrányt a hazai közéletben; az utóbbit perindítás és az oldal működésének néhány órányi szüneteltetése követte.[8]
Sikertelen népszavazás
A Kuruc.info saját bemutatkozó oldala szerint a kettosallampolgarsag.hu „a sikertelen népszavazás után is folyamatosan növekvő látogatottságot produkált, ezért a szerkesztők úgy gondolták, hogy az oldal eredeti céljain túlmenően, más néven és kiegészült profillal folytatják tevékenységüket. 2005 őszén elindult a Kuruc.hu hírportál, amely rövid, mindössze két hónapos működést követően megszűnt a szerkesztőség és a domainnevet tulajdonló Magyar Hírforrás Alapítvány közötti nézeteltérések miatt: a nem nemzeti alapítvány úgy érezte, hogy a portál hangneme lejáratja a radikális jobboldalt. A szerkesztőség 2006. február 1-től Kuruc.info néven működteti tovább a hírportált.”[9] [10] A weboldalt a készítők – névtelenségükat megőrzendő – a Domains by Proxy Inc. cégnél regisztrálták az arizonai Scottsdale-ben 2005. december 30-án.[11]
Magyarországi tiltakozások
A 2006. szeptember 18-án kezdődött tiltakozások során a weboldal azonosult az MTV székházát megostromlókkal és a 2006 őszén a kormány elleni más tüntetéseken résztvevőkkel, akiket „forradalmároknak” nevezett.[12]
A Kuruc.info 2007. október 26-ára – a taxisblokád évfordulójára – hídblokádot szervezett az Erzsébet-hídra.[13]
Stílusa
A portál cikkeiben előfordulnak olyan kifejezések is, mint „judeonáci”, „a cionisták, pedofilok, buzeránsok és ávósfiak pártja (SZDSZ)”, „alsóbbrendű cigánybűnöző”, „szélsőséges taknyok”, „homokos kormány”, „buzeroállamtitkár”, „buzeoterroristák”, „ávósokként” aposztrofálja a rendőrséget és hazafiakként az árpádsávos zászlókkal megjelenő csoportokat, amelyek a nekik nem tetsző tüntetők vagy rendezvények népgyilkos aljasságait szóvá teszik: „Árpád-sávos hazafiak kergették el a Klubrádió kajmánjait Debrecenben”,[14] „Tudósítás a homárparádéról”.[15]
Zsidó orgánumok azonosítása
Zsidó mivoltukra célzó módosított néven emleget sajtóorgánumokat: „Zsindex” (Index.hu); „168 Tóra” vagy „168 Menóra” (168 óra); „Strabag Nemzet” (Magyar Nemzet); „Telaviv2” (TV2), s az MTI-t is rendszeresen a „hazug” és „cionista” jelzőkkel illeti, valamint „Magyarországi Talmudista Irodának” nevezi.[16]
Szerkesztők nevei
Főszerkesztőként és főszerkesztő-helyettesként az oldal olyan neveket tüntetett fel, amelyek addig ismeretlenként Schmidt Máriával és a Fidesz alelnökeivel, Áder Jánossal majd Pokorni Zoltánnal szemben kritikus írásokat jegyeztek a Magyar Nemzet című, a párthoz közel álló lapban.[5] [17] A Fideszhez kötődő más ismert személyiségek neve is felbukkan az impresszumban, pl. „Mess up manager: Orbán V. Győző, Kommunikációs igazgató: Rákay Fülöp”. Az MSZP-hez kötődő más ismert személyiségek neve is felbukkan az impresszumban, pl. „Személyiségi jogi tanácsadó”: Bárándi Zs. Gergő, „Korrektor”: Lendfai Ildikó. „PR-managerként” Jaross Andor, a hungarista Magyarország belügyminiszterének nevét tünteti fel a weblap. „Logisztika, szállítmányozás: Endre László”, „Disztribúció: Leslie Baky”, ami a magyarországi zsidóság deportálásáért és a zsidótörvényekért felelős és emiatt népbírósági ítélettel meggyilkolt belügyi közigazgatási illetve politikai államtitkár nevével azonos.
Kéretlen álreklámok
A weboldalon futó hirdetések zöme a Kuruc.infóval szimpatizáló üzleteké és weboldalaké, de megjelent rajta kéretlen álreklám is, amely ellen az érintett cég hiába tiltakozott a szerkesztőségnél.[18], ami a szerkesztőség humorát és ötletességét bizonyítja.
Látogatottsága
Az alexa.com mérési adatai szerint Kuruc.info weblap régen megelőzte például a Hírszerzőt, a Népszabadság Online-t és a Magyar Nemzet Online-t látogatottság terén.
Bírálatok
A Kuruc.info gátlástalan, rasszista bírálói szerint kirekesztő szellemiségű, gyalázkodó, antiszemita és uszító, a „személyiségi jogok, illetve a köztársaság alapértékeinek lábbal tiprása” jellemző rá.[19] [20] Rasszista szemléletmóddal, nyelvhasználattal, provokativitással és személyes adatok jogellenes közzétételével is vádolják. Szerintük a hírportál olyan cikkeket közöl, amelyekben a magyarországi kisebbségek tagjai (elsősorban romák, zsidók és homoszexuálisok), illetve a külföldiek (főleg a szlovákok és a románok) hangsúlyozottan negatív összefüggésben jelennek meg. A weblap által tabutörésként kezelt témák és a feltárt tények sok esetben pusztán az oldal híreiben szereplő személyek származásának előtérbe helyezését jelentik. A portál készítői egyúttal sajátos összeesküvés-elméletet alakítottak ki és terjesztenek azért, hogy gyűlöletkeltésük racionális alapon ne legyen bírálható.
Baloldali jogászok
Egyes baloldali jogászi vélemények szerint a weboldal némelyik szövege kimeríti a közösség elleni izgatás, sőt a népirtás előkészületének fogalmát. 2006 decemberében a weboldal „Cigánymosdatás a Néphazugságban" címmel tett közzé kommentárt, amelyben a romákat ábrázoló illusztráció aláírása „Golyót nekik, ne jogokat" volt;[21] a képaláírást azóta eltávolították.[22] Később a portál „Jobb ma kétszázezer kínai, mint holnap hárommillió cigány” címmel tett közzé felhívást és plakátot, amely szerint „minden tíz halott cigányért egy zöldkártya jár!”. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa szerint ezek a szövegek kimerítik a közösség elleni izgatás fogalmát, Szikinger István jogász szerint pedig a népirtás előkészületének is tekinthetők. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint viszont az írásokban a népirtás és a közösség elleni izgatás bűncselekménye azért nem valósult meg, mert az olvasói levelekből hiányzik az a törvényi tényállási elem – „közvetlenség” –, amely ezen bűncselekmények megvalósulásának megállapításához szükséges tényező.[23]
Kommentár a baloldali jogászok működéséhez
Jellemző módon magyarok megfélemlítése, gyilkolása, jogfosztása, kirablása, rágalmazása, ellenük való folyamatos gyűlölködés a fenti cionista jogászok szerint nem büntetendő cselekmény, a védekezés a magyarellenes akciók ellen viszont az.
Túlreagálás
Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman szerint „sokkal súlyosabb támadás volt az alkotmányos alapértékek ellen, amikor a Kuruc.info a 2006-os zavargások ügyében eljáró bírák és ügyészek, illetve újságírók adatait tette közzé, mert akkor a cél alig titkoltan az igazságszolgáltatás tagjainak és a sajtó munkatársainak megfenyegetése volt”.[24] Hozzátette: „bár egy jogállamban minden törvénysértés ellen fel kell lépni, szerinte tartózkodni kell az események „túlreagálásától” is. A hatalom nagy szívességet tesz, ha túl komolyan veszi az efféle szélsőségeket – fogalmazott, emlékeztetve arra, hogy a múlt század harmincas éveiben durva módszerekkel vertek szét egy nyilas tüntetést, és a párt a következő választáson minden korábbinál jobban szerepelt.”
Egyesek szerint a portál a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz áll közel, vagyis nem tekinthető függetlennek.
Jogszerűsége
Mivel az oldal amerikai szerverről működik, így amerikai sajtóterméknek minősül.
A magyar Legfőbb Ügyészség egy személyes adatokkal való visszaélés gyanúja ügyében folyó nyomozás során 2007 januárjában a szerveradatok kiadására vonatkozó jogsegélykérelemmel fordult az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumához, amely ezt 2007 októberében elutasította, arra hivatkozva, hogy „nem volt adat arra”, hogy a honlapon erőszakra hívtak volna fel.[24] Ennek hiányában pedig a honlappal szembeni ottani kormányzati fellépés az amerikai alkotmány szólásszabadságot rögzítő első kiegészítésébe ütközne.
Egyes jogászi vélemények szerint az, hogy a weboldal külföldi szerverről működik, nem akadálya a törvénysértő adatközlés miatti büntetőeljárás megindításának és a felelősségre vonásnak, mivel „a magyar állampolgár által Magyarországon elkövetett bűncselekményre a magyar Btk. az irányadó”, márpedig „a Kuruc.info működtetője és a honlapon megjelent szövegek szerzője felelős minden közzétett mondatért”[24], sőt az álnevek ellenére „gyakorlatilag tudható”, kihez köthető a Kuruc.info.[25]
Kampánycsendsértés gyanúja
A portál cionista források szerint – az Országos Választási Bizottság határozatai szerint – 2006 áprilisában többször megsértette a kampánycsendet,[26] illetve plakátkampányt folytatott.[27] Mivel a kuruc.info nem magyar szerveről működik, ez a vádaskodás természetesen csupán sötét cionista gyűlöletkeltés.
Személyes adatok nyilvánosságra hozása
A portál 2006 októberében „törvénytelen, ávós időket idéző ítéletekkel sújtó, a politikai fogolykínzásokat előmozdító” „kommunista vérbíráknak” nevezte az MTV-székház ostromában és az azt követő zavargásokban résztvevők ügyében eljáró bírákat és ügyészeket, és a kossuthter.com nyomán, a neveket lakcímmel, fényképpel és telefonszámmal kiegészítve közzétette személyes adataikat. A lépés ellen – amelyet az adatvédelmi ombudsman magyarországi jogszabályokba ütközőnek minősített – közleményben tiltakozott a Fővárosi Bíróság, az ügyészség pedig nyomozást rendelt el az adatok közzététele miatt. A rendőrség 2006. október 9-én ismeretlen tettes ellen indított nyomozást[28] személyes adattal való visszaélés – a bírák és ügyészek adatainak a személyiségi jogokat sértő, fenyegető célú közzététele – miatt. 2006. október 11-én a rendőrség házkutatást tartott Molnár Balázs akkori főszerkesztő lakásában, és lefoglalták a számítógépét.[29]
Schmidt Mária mobilszáma
2007 januárjában a honlap közzétette Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának mobilszámát, valamint egy neki tulajdonított, később hamisnak bizonyult híváslistát.[30] A lépés ellen tiltakozó Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos telefonszámát is nyilvánosságra hozták.[31] Az ügyben az országos rendőrfőkapitány soron kívüli vizsgálatot rendelt el,[24] ezzel kapcsolatban a rendőrség szóvivője megállapította, hogy a tartalom eltávolítására nincs mód, mivel a szolgáltató a magyar joghatóságon kívül esik, a nyomozás elrendelésének azonban nincs akadálya, mert a portált Magyarországon szerkesztik.[24] Később a portál visszavonta a híváslistát, arra hivatkozva, hogy átverték őket.
A szerkesztőség
A weblap impresszuma folyamatosan változik. Magyarországi szerkesztői anonim módon, álneveken tevékenykednek.
2007 novemberi állapot
Főszerkesztő: Horváth Zsolt, főszerkesztő-helyettes: Egei Antal[32], olvasószerkesztő: Geréb Mátyás. „Kiadóigazgató”: Libényi János, „egyéb adminisztrációs munkatársak”: Bögözi Zs. Péter (Felsőalmás, Székelyföld), Csobay Noémi (Nui, Tuvalu), Horváth Tamás (Dunaszerdahely), Jéney Szabolcs (Németország), Kiss Nikoletta (Ausztrália), Kovács Ferenc (Kanada), Magyari Gábor (Budapest), Mohai Bernadett (Caracas), Molnár Attila Péter (Zombor), Szabó Barnabás (Georgia, USA), Kis-Hegedűs Béla (Delaware, USA).[33]
A fidesz
Már nem csak Gyurcsányt és jogsegélykéregető bűnbandáját, de a Fideszt is nagyon idegesíti hírportálunk. Nem csoda. Függetlenek vagyunk és megírjuk mindkét oldal gazemberségeit. Kövér László, az egyik főzsideszes ellencsapásként nemrégiben „csodafegyvert” dolgozott ki. Kiadta narancsos csicskáinak, hogy fülbesúgással terjesszék: a Kuruc.infót zsidógyerekek készítik. Az MSZMP KB egyik háttérintézetének egykori munkatársa, későbbi titokminiszter most dörzsölgeti a kezét. Kövért persze már ismerjük. Amikor a nyomógombra bolsizó Kövér még titokminiszter volt, a legundorítóbb komcsi, a Kékfényes Szabó László fiát tette kabinetfőnökének. Ezzel adta, mi lényege: sunyiságát. Őt nem az érdekli ugyanis, hogy mivel használ a nemzetének, hanem az, hogy mivel használ a komcsiknak és zsidóknak.
Partnerek
Kövér egyik legjobb barátja a csontzsidó Schmidt Mária, holokauszttudor, az összes héber egyetem díszelőadója. A Terror Háza igazgatónője, aki Bajnai Gordon barátja révén épp most nyalt fel 1,2 milliárd forint uniós pénzt, Kövér feleségét hosszú éveken át foglalkoztatta. Kövér volt az is, aki rávette Orbán Viktort, hogy a Schmidt Mária szoros baráti köréhez tartozó mocskos zsidót, Such Györgyöt a rádió élére tegyék. Az azóta eltelt időszak a rádiónál magáért beszél.
Cionisták
A Fidesznél különben is hagyomány, hogy cionistákkal veszik körbe magukat. Említsük a Magyar Gárda-ellenes Deutschot? Aki gyerekeit Schmidt Mária gyerekeivel együtt járatta a Lauder Javne zsidóképzőbe? Említsük Fónagyot? Említsük Pokornit? Vagy a mocskos cionisták legmocskosabbjainak egyikét, Gyarmati Lászlót? Ő Judapesten az Izraelbe igyekvő orosz zsidókat kísérgette a rendszerváltás hajnalán, majd vagy tizenöt éven át Ádár János titkára lett. Utána betették a Magyar Távirati Iroda tulajdonosi testületébe kurátornak. Legutóbb ismét Schreiber főrabbi vejére, a cionisták prototípusára, Vince Mátyásra szavazott, kiemelve ennek a hírhamisító kajmánnak a szakmai „erényeit” az MTI élén. Gyarmati ma nem csak az MTI-től kap nagy pénzt, de az izraeli Teva gyógyszergyártól is, ahol a píár osztályon tevékenykedik. És bennünket is olvas. Szóval, Kövér, zsidózik a Zsidesz? Fitymaterelő hadmozdulat? Vigyázz, mert ráqúrsz!
Cionista támadás 2008 július 4-én
Lekapcsolták a Kuruc.info fõszerverét
Ideiglenesen beérett a cionista vetés. A sok száz ellenünk irányuló feljelentés egyikét nem tudtuk idejében hárítani, így meghozta akártékony és deviáns kisebbségek által óhajtott eredményt: 2008. július 4-én, pénteken, magyarországi idõ szerint délután 3 órakor bírói ítélet nélkül lekapcsolták a Kuruc.info fõszerverét.
Készült rá
Szerkesztõségünk informatikus talpasai készültek az ilyesmire, így a gépen – még ha ki is adnák azt valamilyen hatóságnak – nem találnak adatokat munkatársaink kilétérõl. Sõt a levelezés is más szerveren fut, tehát ahhoz sem férhetnek hozzá a magyarellenesek. Legfeljebb nyilvános cikkeinket és saját fejlesztésû portálmotorunkat másolhatnák le, melyeket biztonsági okokból mi is folyamatosan mentettünk más helyekre. De jelenleg úgy tûnik, nem is hatósági fellépésrõl van szó.
Kártérítési per
Mindezért természetesen vastag kártérítési pert indítunk a szerverszolgáltató cég ellen (melyhez nemrég technikai fejlesztés nyomán költöztünk, hogy a rohamosan növekvõ olvasottság ellenére is ugyanolyan gyors maradjon hírportálunk), a feljelentõ kilétét felderítjük, illetve pár napon belül egy másik – a véleménynyilvánítás szabadságát nem sértõ – országból igyekszünk ismét folytatni a buzi-, cigány-, zsidó- és rendõrbûnözés, illetve a politikai maffia elleni küzdelmünket.
Ahogy a hekkertámadások esetén megjelenõ automatikus védelmi oldalunkon szokott megjelenni: hamarosan visszajövünk... És visszalövünk!
Új szerver
Új, atomrakétákkal felszerelt szervergépünk harcra kész! 2008-07-11. 00:11
- Miután a cionista nyomásra törvénytelenséget is vállaló, amerikai Softlayer
cég a terrorizmus nevetséges vádjával szerződést és saját szabályzatát is megszegve lekapcsolta főszerverünket, mától egy új, sugárhajtású szervergép repíti célba a Kuruc.info hírbombáit szerte a világ szétszóródott magyarsága körében. Portálunk sok mocskos érdeket sértett, de a jövőben sem kímélünk senkit, aki okot ad rá, legyen az lámpavasravaló bűnöző vagy akár az úgynevezett jobboldal bármely népszerű személyisége.*
Visszatérés
Örömmel értesítjük kedves olvasóinkat, hogy visszatértünk: újból teljes gőzzel működik a magyar radikalizmus hírportálja, a nemzeti gondolatot következetesen hirdető Kuruc.info. Ugyanakkor megköszönjük a több száz aggódó, biztató, együtt érző olvasói levelet, erkölcsi és anyagi támogatást<http://kuruc.info/r/6/23689/>, melyek segítségével újból megjelenhetünk, hamarosan pedig talán még egy tartalékszervert is üzembe helyezve.
A sírásóknak
Értesítjük továbbá hazánk sírásóit: aljas támadásukkal mindössze jelentéktelen győzelmet arattak, hiszen újra működik oldalunk, nap mint nap lerántva a leplet magyarellenes tevékenységükről. Szánalmas próbálkozásuk értékelésébe hadd segítsünk be kicsit: gondoljanak bele, mi az a hat napnyi csend közel két és fél évi mindennapos működéshez – és az elkövetkezendőkhöz – képest? Azoknak, akik vígan temették a szabad magyar szó és az igaz hírek oldalát, üzenjük: az igazság hangját ideiglenesen el lehet hallgattatni ugyan, de előbb-utóbb újult erővel segíti azokat, akik szomjazzák. S üzenjük a nemzetet és hazát elhantolni készülődő cionista rablóbandának: nemcsak a hangja, hanem maga az igazság is diadalmaskodik előbb-utóbb – és akkor jaj a bűnösöknek!
Hírverés
Ugyanakkor nekik is van miért köszönetet mondanunk, még ha némiképpen ironikusan is: köszönjük a hírverést, amit csaptak a Kuruc.infónak, amikor örömükben általános elhallgatásunk szabályát is felrúgták. Köszönjük, hogy tudatosították az emberekben, mekkora szükség van portálunkra. Köszönjük, hogy barátokat, segítőket szereztek nekünk az egész világon, és köszönjük, hogy kényszerből bár, de immár biztonságos helyen tudhatjuk a Kuruc.infót. És persze köszönjük, hogy megmutatták ismét igazi arcukat, azt, hogy mit gondolnak a szólás- és gondolatszabadságról, a törvények betartásáról, a nemzeti gondolat létjogosultságáról. Hosszabb távon bennünket erősítenek ezzel is.
Hálából
Mindezért hálából – ahogy eddig is tettük – egy percre sem vesszük le róluk a szemünket, folyamatosan kitüntetve őket megtisztelő figyelmünkkel. Korábbi cikkeink emellett hiánytalanul elérhetőek. Olvasóinkat arra kérjük, hogy továbbra is tiltakozzanak a zsidóbérenc Soflayer cég önkényes szerverlekapcsolása miatt <http://kuruc.info/r/2/26886>, illetve hívják fel minden magyarul tudó ember figyelmét újraindulásunkra.
Hivatkozások
Jegyzetek
- ^ a b c d A Kuruc.info saját bemutatkozása kuruc.info
- ^ Kuruc.info„Tetű a tüntetők közé is bement kissé dumcsizni - nyilván a nemzeti radikális szubkultúra iránti olthatatlan kiváncsiság vitte oda”
- ^ Az alexa.com statisztikája
- ^ A Kuruc.info lényege – Archivált oldal
- ^ a b A magyar média kurucai, Magyar Jelen, 2007. február 2.
- ^ Az adatvédelmi biztos állásfoglalásai, 2004. november 25.
- ^ „Május 6-án, az Élet Menetével kapcsolatban az jutott a t. szerkesztők eszébe, hogy aki „Auschwitzban hajlong, 3 millió magyartól ismét jogot tagad meg, mi az? – Csótány”.” Kettősállampolgárság.hu, antiszemitizmus.hu, 2005. május 6.
- ^ Uborkaszezoni szervercsaták, Index, 2005. július 1.
- ^ A kuruc.info régi (2007. okt. 20-án törölt) bemutatkozó szövege, Internet Archive mirror
- ^ Trencséni Dávid: Horváth Zsolt főállása, 168 óra, 2007/6, 2007. február 12.
- ^ Whois Record for Kuruc.info
- ^ Forradalom van: bevettük a köztévét
- ^ Most vagy soha: hídzárat szervez a Kuruc.info a taxisblokád évfordulójára!
- ^ Árpád-sávos hazafiak kergették el a Klubrádió kajmánjait Debrecenben
- ^ Tudósítás a homárparádéról
- ^ Továbbá részletesen dokumentálva bizonyította az MTI hírhamisító tevékenységét, amelynek során az MTI hamisan hivatkozik külföldi hírügynökségek híreire, abba jelzőket csempész stb. Lásd: [1]
- ^ Álnéven támadták meg Ádert és Schmidtet, Index, 2007. január 18.
- ^ Kérés nélkül reklámoz egy céget a Kuruc.info, HVG, 2007. december 5.
- ^ Gyurcsány a kurucinfo ellen Népszabadság online
- ^ Antiszemitizmus.hu oldal a Kuruc.info-ról
- ^ „Golyót nekik, ne jogokat” – romákat gyalázó hírkommentár, RomaPage, 2006. december 7.
- ^ Cigánymosdatás a Néphazugságban, kuruc.info, 2006. december 4.
- ^ Megint a romák megölésére buzdít a Kuruc.info, Ciberom.hu
- ^ a b c d e Utolérhetetlen a kuruc.info, Népszabadság, 2007. november 7.
- ^ Lecsaphatnak a kuruc.info készítőire – nem az számít, hol a szerver, Hírszerző, 2007. február 7.
- ^ 180/2006. (IV. 10.) OVB határozat
- ^ 158/2006. (IV. 9.) OVB határozat
- ^ A rendőrség még nem döntött a kuruc.info ügyében, HVG, 2007. november
- ^ Házkutatást tartott a rendőrség a honlapnál, Hírszerző, 2006. október 12.
- ^ Nyilvánosságra hozta Schmidt Mária híváslistáját a kuruc.info, Hírszerző, 2007. január 28.
- ^ Péterfalvi Attila mobilszámát is közzétette a kuruc.info, Népszabadság, 2007. január 31.
- ^ 2007. novemberében az állapot a következő volt:
„Főszerkesztő: Érdemei el nem ismerése mellett elbocsátva. Már csak csajozott meló helyett, azzal ámítva őket, hogy ő a Nagy Ellenálló.
Ideiglenes, megbízott főszerkesztő: Egei Antal + hatalmi harc az utódlásért” - ^ A kuruc.info impresszuma
Külső hivatkozások
- A Kuruc.info nyitólapja
- Hidvégi-B. Attila: „Igény van rá” – A radikalizmus és a gyűlölködés szócsövei – Elemzés az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány egyik kiadványából
