Logika

A Metapedia wikiből

Logika, (görög), a filozófiának az az ága, amely a helyes gondolkodás szabályait állapítja meg. Míg a gondolkodás pszichológiája azt kutatja, hogy mik a gondolkodás lélektani feltételei, azaz általában v. esetleg bizonyos különleges feltételek között miképpen folyik le tényleg a gondolkodás, a L. azt vizsgálja, miképpen kell gondolkodnunk, ha azt akarjuk, hogy gondolkodásunk az igazság felismerésére vezessen, azaz fogalmaink a valóságnak megfelelőek, ittléteink Igazak, következtetéseink helyesek legyenek. A L. tehát, éppen úgy. mint az esztétika és etika, normatív tudomány, s míg ezek a szép. ill. a jó feltételeit állapítják meg és foglalják rendszerbe, a L. az igazság természetét vizsgálja. Alapvető feladata az igazság egyetemes formális kritériumainak, olyan elemi és közvetlenül belátható igazságoknak a megállapítása, amelyek már bizonyításra nem szorulnak, más igazságokból le nem vezethetők, de minden más Igazság s általában az igaz Ítélet lehetősége rajtuk nyugszik. Ilyen u. n. L.-i alapelvet Pauler Ákos hármat különböztet meg: az azonosság, (identitás), az összefüggés, (cohaerentia) és az osztályozás, (classificatio) princípiumát A tiszta L.-nak ezekre vonatkozó megállapításain alapul az alkalmazóit L., mely már valóban a helyes gondolkodás, (fogalomalkotás, ítéletalkotás, következtetés) szabályaira, ismereteink gyarapításának és rendszerezésének a módszerére tanít. A L. tételeinek érvényessége abszolút, azaz független helytől és időtől; alapjait Sokrates. ill. Platón éppen a szofisták relativizmusával folytatott vitáik során vetették meg. Az első L.-i rendszert Aristoteles dolgozta ki; azóta, minthogy minden filozófiai rendszeralkotás szembetalálja magát avval a feladattal, hogy saját igazságainak L.-i biztosítékairól számot adjon, a L. története úgyszólván egybeesik a filozófia egyetemes -történetével. L. még Filozófia.

A lap eredeti címe: „http://hu.metapedia.org/wiki/Logika
Személyes eszközök