Pedagógia

A Metapedia wikiből

Pedagógia, (görög), a. m. neveléstan, neveléstudomány. Főbb problémái: a nevelés fogalma, célja, lehetősége, szükségessége, eszközei, a nevelés történelme. A nevelés célkitűzése mindig összefügg a kor erkölcsi eszményével: a görög nevelés célja az volt, hogy megvalósítsa test és lélek arányos fejlesztésével a szép és a Jó harmóniáját, a kalokagathiát, a római nevelő a fórumon helyét megálló, erkölcsileg nemes, a szóbeli kifejezés eszközeivel rendelkező politikus, (vir bonus dicendi peritus) kialakítására törekedett, a keresztény középkor P.-ja, a túlvilági élet felé irányította a növendék figyelmét, s egyfelől az aszketikus, másfelől a lovagi eszményt szolgálta; a humanizmus, a görög és a római nevelési eszményt megújítva, az ember természetetadta lehetőségeinek teljes kihasználását hirdetve, túlnyomóan pedagógiai jellegű mozgalom. Korunk P.-jában is a közösségi és individuális szempontok, a hasznossági és spiritualisztikus célok stb. szembenállását világnézeti ellentétek is befolyásolják, a nevelés eszközeit és módszereit pedig egyfelől a nevelő etikai álláspontjával összefüggő célkitűzés, másfelől a gyermeki lélekről, az érzelmi, akarati és értelmi mozzanatok viszonyáról stb. tájékoztató pszichológiai megismerés fejlettsége határozza meg. Az egyes korszakok nevelői gyakorlatát már az ókortól kezdve mindig P.-i gondolkodók irodalmi tevékenysége is kísérte, a görögöknél különösen Platón, Aristoteles és Plutarchos, a rómaiaknál Cato, Cicero és Quintilianus foglalkoztak a nevelés céljával és módszerével, a középkor P.-ját Szt. Ágoston és Szt. Jeromos gondolatai, majd főleg a Benedek-rend pedagógusai irányították; a renaissance és humanizmus P.-jának főképviselője Vittorino de Féltre és rotterdami Erasmus, a prot. iskolák sajátosságait Luther munkatársa, Melanchton, valamint Sturm alakították ki, az ellenreformáció P.-jának alapkönyve a jezsuita Ratio Studiorum. Az utóbbiak által képviselt irányok közös vonása, a latin grammatika egyoldalú kihangsúlyozása, ellen különböző szempontokból emeltek óvást Montaigne, Ratichius, Comenius, a janzenista Arnault és a pietista Francke, az anyanyelv szerepének, a tárgyi oktatásnak, az érzelmi és erkölcsi mozzanatoknak egyre fokozottabb kidomborítását követelve.

Felvilágosodás

A felvilágosodás sz.-ában a gyakorlati szempontok és a gyermekek egyéni különbségeinek a figyelembe vétele lépnek előtérbe Locke P.-i gondolataiban, Rousseau nagyhatású P.-i regénye, az Emilé, a "természetes nevelés" jelszavát állította fel, az ő gondolatait részben tovább építik, részben a gyakorlatban igyekeznek megvalósítani Basedow, a "Philanthropinura" megalapítója és Pestalozzi, a népnevelés páratlanul Önfeláldozó apostola. A mai értelemben vett tudományos P. megalapítása Herbart (l. o.) nevéhez fűződik. Azóta a következő újabb irányok kerültek homloktérbe: szociális P. (Natorp), pozitív P. (Comte, Spencer, Bain), kísérleti P. (Meumann, Lay stb.). kultúr P. (Spranger. Cohn, Litt). A magyar P. fejlődésében a külföld értékes tanulságait a magyar szellemmel és viszonyokkal összhangban igyekezett meghonosítani. A középkori nevelés eszményeit tökéletesen mutatják már Szt. István intelmei, a renaissance humanizmusát Aeneas Sylvius, a későbbi II Pius pápa egyenesen a mi V. László királyunk nevelője számára foglalta össze. Comenius úttörő P.-i munkássága részben Sárospatakon folyt le, e korban Apáczai Cseri János működése P.-történet szempontból is jelentős. A felvilágosodás P.-ját tükrözi sok tekintetben a Mária Terézia rendeletére készülő Ratio Educationis is. még inkább Bessenyei György több munkája. Pestalozzi magyar követője többek között Brunsvik Teréz gr.-nő. jelentős P.-i gondolatok találhatók Széchenyi István gr. és Eötvös József br. munkáiban. A közelmúlt kiváló magyar pedagógusai Békefi Rémig. Felméri Lajos, Fináczy Ernő. Gyertyánffy István, Kármán Mór. Kiss Áron. Molnár Aladár, Nagy László. Schneller István. Waldapfel János, Weszely Ödön; napjainkban Imre Sándor. Kornis Gyula. Prohászka Lajos, Várkonyi Hildebrand és mások.