Vitézi Rend

A MetapediaBÓL

(Wikipédia:Hogyan írj új lapot szócikkből átirányítva)

A Vitézi Rend - Order of Vitéz magyar rend, melyet Horthy Miklós kormányzó alapított 1920-ban. Olyanokat avattak tagjaivá, akik a harcokban, vagy egyéb módon tűntek ki a nemzet szolgálatában. Tagjai vitézi telket, azaz földbirtokot is kaptak és a vitéz előnevet használhatták.

Kép:Vitezicrest.jpg Tervezte : Szilasi József 1921

Történet/History:

Nagybányai Horthy Miklós kezdeményezésre a 6650/1920 M.E. rendelettel alapították meg a Vitézi Rendet mely alapítást az 1920:XXXVI törvénycikk 77.paragrafusa megerősített. A II. világháború után Magyarországon minden korábbi Rend működését lehetetlenné tették, tagjait üldözték (internálták, kitelepítették). A nyugatra került rendtagok a Rendet továbbra is életben tartották, és 1962-ben a Lovagrendek Nemzetközi Állandó Bizottsága által is elismertették. (Ma ugyan több szervezet is működik ezen a néven, de csak egy szervezetet ismer el a Lovagrendek Nemzetközi Állandó Bizottsága. Ez pedig a vitéz Habsburg - Lotharingiai József Árpád által vezetett VITÉZI REND. Mindegyik Magyarországon jogilag elismert szervezet egyesületi, vagy alapítványi formában tevékenykedik és magának vindikálja a jogfolytonosságot, annak ellenére, hogy jogállásuk, alapszabályaik és tagfelvételi rendszerük jelentősen eltér az 1920-ban alapított Vitézi Rendétől.)

A Rend célja: "utódaikban is jutalmazni s az ország hűségében megtartani mindazokat, kik a világháborúban és a forradalmak alatt egyéni vitézségük s nemzeti érzésükkel kitűntek." S melynek látható jeleként személyes vitézségért adományozott hadi kitüntetéssel rendelkeznek.

A Vitézi Rendbe való felvétel, a vitézi avatás meghatározott ceremónia keretében fényes külsőség mellett zajlott.

Kép:Avatas_anno.jpg Vitéz Avatás Székesfehérvár 1938

Kép:Vitezavatas 1929 bp.JPG Vitéz Avatás Margitsziget 1929

Kép:Vitezavatas_bp_1928.JPG Vitéz Avatás Margitsziget 1928

Kép:Vitezavatas2007.jpg

Kép:2_2007.jpg

Kép:VitezAv_113.jpg

Kép:VitezAv_155.jpg

Vitéz Avatás Budapest Szilágyi Dezső tér 2007

Források

Személyes eszközök