Athén
A MetapediaBÓL
Athén , (mai nevén Athinai), Görögország fôvárosa. A görögök lakta terület középpontjában fekszik, tengeri s szárazföldi útvonalak természetes csomópontjában , a Kephisos völgyében, a tengertôl 5 km-nyire a Hymettos hegység kiágazásain, 80-100 m magasan a tenger színe felett. Az ókori A. ezeken a sziklás magaslatokon települt, (Lykal Akropolis, az Areopag dombja, a nimfák hegye, stb.), a modern újváros az Attikai síkságon terjeszkedik. Kedvezô földrajzi helyzete az oka, hogy a történelem minden viharát túlélte és a katasztrófák után zavartalanul tovább fejlôdött. 1928-ban 452.999 lak. volt, lakosságát különösen a kisázsiai görög menekültek duzzasztották fel 1922-23-ban. Ezek a D.-i városrészekben telepedtek le, új városrészek keletkeztek, úgyhogy a mai A. már összeépült kikötôvárosával, Pireusszal s így "nagy A."-nek kb. 1,000.000 lak. van. A. a görög szellemi élet középpontja; Itt van az ország egyetlen, teljes egyeteme, több fôiskola, sok könyvtár, színház, stb. A fôváros egyben az ország legfontosabb kereskedelmi, ipari és közlekedési centruma. Fejlôdéséhez sokban hozzájárult az 1925- 1926-ban erélyesen kiépített villanyvilágítás és vízellátás. A. a klasszikus archeológiai kutatás világközpontja. A múlt sz. közepe óta sorban alakulnak meg a német, angol, amerikai stb. régészeti társulatok és intézetek. A pompásnál pompásabb leletek fôleg az Akropolis-múzeumban és a Nemzeti Múzeumban vannak elhelyezve.
Történet
Története. A város eredeti görög neve Athenai, latinul Athénné. Tengeri kikötôivel (Peiraious és Phaleron) két, utóbb három fal kötötte össze. Védôfalain belül kb. tízezer házban százezernél több lakosa volt. Falain kilenc kapu nyomai fedezhetôk fel. A város közepén emelkedett fellegvára, a meredek, száz méter magas Akropolis (l. o., helyrajzát is). Ez a város védôistennôjének, Pallas Athenenek szentelt hely középpontja volt a vallásos életnek és hadügynek. Káprázatos szépségében Porikies alatt bontakozott ki. Díszes oszlopsoron, az úgynevezett Propylaiákon lehetett feljutni a dombtetôre, ahol Athene templomán (Parthenon) kívül szentélye volt a város mondai alapítójának, Erechtheiosnak (Erechtheiou). Az Akropolis körül fekvô városrészek közül említésre méltók Melite, Koile, Keiriadai. Kerameikos, Kollytos, Kolonos, Diomeia. Kydathenaion és Limnai; elôváros volt Agrai. A vártól Ny.-ra terült el Ares halma (Areiospagos), a legfelsô ítélôszék helye. Az ugyanitt húzódó, Pnyx nevû dombsor közén folytak le a népgyûlések. A vár D.-i lejtôjén emelkedett a Dionysos-szinház. A domboldalba vájt félköralakú építmény közel harmincezernyi férôhellyel rendelkezett. Tôle K.-re Dionysos, Ny.-ra Asklepios istenek szentélye állt. A város K.-i térfelében foglalt helyet az olympiai Zeusnak szentelt Olympieion, a legnagyobb méretû görög templom. É.-i irányban feküdt az elôkelô idegenek és vezetô polgárok találkozóhelye, a Prytaneion. Már Theseus A. alá rendelte az attikai városállamokat. A legrégibb államforma a királyság. A királyok közül utolsó a hazájáért életét áldozó Kodros. Az utána beköszöntô arisztokratikus köztársaságban az állam vezetô emberei az archonok. Az állam törvényhozásának alapjait Solon rakta le a Kr. e. VI. sz. elején. Peisistratos személyében (560) a tyrannis, majd Kleisthenes alatt (500 körül) a demokrácia jelent változást. A város fénykora Perikles kormányzásának idejére esik (440 körül). A. élete akkor lendült fel annyira, hogy még azután is sokáig kimagasló tekintélye maradt a mûvelt világnak. Makedónia befolyása (IV-III. sz.) sem ártott A.-nak, sôt a makedón uralkodók közül nem egy továbbfejlesztette (többek között II. Ptolemaios, Eumenes és II. Attalos). Kr. e. 146-ban római fennhatóság alá került. Róma uralma alatt is virágzott; különösen sokat köszönhetett Hadrianus császárnak. Kr. u. 395-ben Alarich foglalta el, a Ny.-i gótok királya. Külsô pompáját ez a bódítás tette tönkre, belsô pogány szellemére pedig a kereszténység rohamos elterjedése volt bénító hatással. Hódító szellemiségének Justinianus K.-római császár vetett gátat azzal a rendeletével, amely a pogány iskolákat megszüntette (Kr. u. 529).
Süllyedés
Ettôl fogva A. vidéki város színvonalára süllyedt. Püspöki, majd a IX. sz. óta érseki székhely volt; az egykori Partheonból katedrális lett. Amikor Sámuel bolgár cár 995-ben Attikát pusztította, a város is veszedelemben forgott; a felszabadító II. Basil császár nagy ünnepséget rendezett benne. A bizánci kormány azonban meglehetôsen elhanyagolta A.-t. A XII. sz.-i állapotokról élénk képet rajzol Michael Akominatos érsek (a történetíró testvére), aki nehéz adókról és kalóztámadásokról panaszkodik. Amikor 1204-ben a latin császárság váltotta fel a görögöt, az A.-i "ducatas"-t a burgundiai de La Roche család nyerte el, mint Montferrati Bonifác thessaliai király hûbérese (1311-ig). A., mint a görög anyaország nagy része, többé nem került bizánci kormányzat alá, hanem két viszontagságos évtized után a firenzei Acciajuoli hercegek birtokába jutott (1333-1456). E család tagjai késôbb Velence fennhatóságát kérték; utóbb mégis kénytelenek voltak magukat a portának alárendelni. Végül a város teljesen török kézre került: 1458-ban II. Mohamed török szultán meghódította és feldúlta. (1460 ban az egykori Parthenon már török mecset.) A török uralom alatt A.-nak sokat kellett szenvednie. Visszafoglalása (1822- 27) újabb súlyos veszteségekkel járt számára. 1835 óta az új Görögország fôvárosa.
