Bőrfejű

A Metapedia wikiből

Bőrfejűek
Bőrfejű jelvény

A skinhead - magyarul bőrfejű - egy társadalmi szubkultúrához tartozó személy. Gyökerei a munkásosztályhoz, a szegényebb néprétegekhez csatolják. A skinheadek az 50-es-60-as évek két fő szubkultúrájából alakultak ki. Ez a két szubkultúra a "mod" és a "rudeboy" volt. A "modok" brit munkásosztály fiataljai voltak. Ők akkoriban a legújabb zenének számító reggae-t és ska-t hallgatták. Az öltözködésük a későbbi skinheadekéhez hasonló volt. Ami még elengedhetetlen kellék volt, az a robogó, minden fiatal ezzel járt. Fehér bőrű fiatalok voltak, akik bár a munkásosztályból kerültek ki, az utcán elegánsan, s a legújabb divat szerint öltözködtek. "Rudeboy"-oknak a gengszter típusú jamaikai fiatalokat hívták. Bennük nagyon erős volt az összetartás és nem kímélték azt, aki útjukba állt. A 60-as években sok néger jamaicai emigrált Britanniába, így találkozott a két szubkultúra egymással.

Ebből a két csoportból születtek az első skinheadek 1969 táján. Hajukat rövidre vágták, mivel gyakoriak voltak az utcai verekedések és ez a hajviselet volt a legkényelmesebb. Kedvencük volt a reggae, a futball és persze a munkásosztályhoz mindig hűek maradtak.

A bőrfejűek politikai nézetei széles skálán mozognak a nemzeti elkötelezettségűektől egészen a szélsőbaloldali, zsidók irányította anarchistákig. Az első zsidók irányította "nem rasszista" szervezet 1986-ban alakult az USA-ban, terjesztve azt, hogy az első skinheadek nem voltak rasszisták.

Történelem

Nézzünk egy kis Skinhead történelmet: a borotvált fejű, bakancsos-nadrágtartós irányzat Nagy-Britanniából indult a ’60-as évek közepén. A hippimozgalom virágzásakor a munkásszármazású skinheadek a békeszerető, drogos „flower-power” jelszót használó hippik ellenpólusa voltak. Lenézték a virágokba és koszos rongyokba öltözött kéregető ingyenélőket és már ekkor a verekedések, és a balhék tették hírhedté a bőrfejű srácokat. A nyolcvanas évek elején számolt be az akkori Ifjúsági Magazin a skinheadek támadásairól, akik színes bőrű bevándorlókra vadásztak „ott jön egy Hare-Krisna!” jelszóval.

A Skinhead irányzat igazán a hetvenes évek végén vált közismerté, ekkoriban még nem volt nézeteltérés a punkok és a kopaszok között, mivel a punkok ekkor még nem igazán hangoztatták baloldali nézeteiket, ami végül a szakításhoz vezetett. A punkok a baloldalon landoltak, a skinheadek maradtak a jobbon.

A skinheadek kedvenc tartózkodási helyei a focimeccsek és az Oi! zenekarok koncertjei voltak. Mivel a skinheadek mindig is lokálpatrióták voltak, lelkesen szurkoltak a helyi focicsapatoknak, a legtöbb skinhead a West Ham United szurkolója volt, elég csak a Cockney Rejects-re gondolni, akik szintén fanatikus West Ham szurkolók.


A National Front és a British Movement rengeteg skinhead tagot tudhatott magáénak, felvonulásaikon több száz bőrfejű masírozott rendszeresen, a jobboldali eszmék terjedése robbanásszerű volt ebben az időben. Természetesen a skinheadek rendszeresen jártak szórakozni koncertekre is. Fanatikusan követték az olyan csapatokat, mint a Sham 69, Cock Sparrer, Cockney Rejects és a punkból hirtelen skinheaddé vált, később legendás Skrewdriver. Persze a közönség nem csinált titkot politikai nézeteiből a hétvégi bulikon és ez hamar szemet szúrt a zenei média újságíróinak, akik származásukat és politikai nézeteiket figyelembe véve egyáltalán nem örültek a jobboldali gondolkodásukat nyíltan vállaló skinheadeknek… A későbbi gondok is itt kezdődtek.

Nem kellett sokat várni a botrányra, ami elindította a lavinát. Megjelent a híres-hírhedt „Strength thru Oi!” nevű válogatásalbum, ami már a címével is borzolta a balos zenei újságírók idegeit, a cím ugyanis egy átírt nemzeti szocialista jelszóból, a „Strength through Joy”-ból lett elferdítve. A borítón pedig a híres nemzeti szocialista skinhead Nicky Crane fotója szerepelt, ami tovább növelte a firkászok rettegését…

Az igazi balhé azonban a híres Southall-i skinhead-koncert után következett, ahol három ígéretes Oi! banda, a The 4-skins, a The Last Resort és a The Business lépett fel. A koncertet pakisztáni bevándorlók támadták meg, akik féltették családjukat a rasszista skinheadek támadásától. A koncertnek helyet adó Tavern porig égett a pakisztániak molotov koktéljaitól. Szerencsére senki sem égett benn, a megtámadott bőrfejüek azonban nem ijedtek meg és egész éjszakán át tartó utcai harcokat folytattak a bevándorlókkal és a rendőrökkel.

Másnap robbant a médiabomba, minden újság a skinheadeket hibáztatta mindenért, és persze a fellépő zenekarokat. Hamarosan jött az ultimátum az Oi! zenekarok számára: vagy elhatárolódnak „szélsőséges” rajongótáboruktól vagy elbúcsúzhatnak a zenei karriertől, jó lemezkritikáktól a zenei sajtóban, stb…

Aki beszart és szembeköpte egykori rajongóit, az ideig-óráig tovább működött, de sokszor az árulás az addigi népszerűség elvesztésével járt, vegyük például a Sham 69 fanatikusait, a „Sham Army”-t, akik csalódottságukban szétverték a koncerttermet, ahol régi kedvencük játszott volna…A régi bandáknak „Rock against racism” elnevezésű sikertelen fesztiválokon kellett fellépniük, hogy a zsurnaliszták jó cikkeket írjanak róluk.

A Skrewdriver azonban nem engedett a nyomásnak, a „White Power” ep megjelenésével végleg leszögezték, hogy hová is tartoznak. A „balossá kényszerített” zenekarok ellenpólusaként „Rock against communism” fesztiválokat szerveztek és a rövid időn belül hatalmas rajongótábor követte őket mindenhova. Egyszer a Skrewdriver rajongók szétverték az Infa-Riot koncertjét, és közönségét. A „Red Skins” nevű balos médiakedvenc banda azonban még ennél is rosszabbul járt… A Jubilee Garden’s nevű helyen akartak fellépni, amikor is megjelent mintegy száz skinhead, Nicky Crane, Ian Stuart és Kevin Turner (Skullhead) vezetésével és szétcsaptak a komcsik között. Megtámadták a színpadot és tönkretették a Red Skins felszerelését, így a tervezett balos mulatság végleg meghiúsult… A dicső esemény emlékére a Skrewdriver újra felvette 77-es slágerét, a „Streetfight”-ot. A balhét megünneplő új szöveggel, a No Remorse pedig a „Smash the Reds” című alkotással emlékezett meg az eseményről. ”Smash, smash, smash the reds!, commies get down by skinheads” volt a refrén, ami szerint „a komcsikat leverték a skinheadek… ”A Red Skins a számukra szégyenletes eset után fel is oszlott…

1987-ben néhány gyanús származású amerikai csicska kitalálta a S.H.A.R.P. irányzatot, és különös elméleteket kezdtek el gyártani arról, hogy milyen is az igazi skinhead. Természetesen a jenkik agyszüleménye szinte semmiben nem egyezett azzal, amit addig a skinheadek képviseltek, kivétel az öltözködés, ami megegyezett a skinheadek által hordott ruhákkal… A sharpok elvileg nem politizálnak, bár a nemzeti szocialistákat utálják, eszerint mégse politikamentesek… A sharp tulajdonképpen olyan skinhead ruhákat hordó, punk eszméket valló hazug, jellemtelen csőcselék, akiket ugyanúgy utálnak a jobboldali skinheadek, mint a színes bőrűek, ők ugyanis Eredeti JOBBOLDALI Skinheadet látnak a sharpban is …A sharp divat képviselői Bonehead (csontfej) névvel illetik a nemzeti szocialista skinheadeket. Jobb lenne, ha saját magukat neveznék át „skinheadnek öltözött punknak”, mert így minden egyes találkozásunk alkalmával bele kell vernünk a csökönyös fejükbe az igazságot az igazi Skinheadekről… Sharpok takarodó!Növesszétek vissza a tarajotokat! A skinhead ruhákra költött pénzeteket költsétek inkább almaborra, meg ragasztóra, az való nektek! Semmi közötök a skinheadekhez!


A sharpok történelemhamisítók és a skinhead-mozgalom kisajátítására törekvő divatmajmok (2.rész)

A skinhead irányzat követői a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején punk és Oi! zenekarok koncertjeire jártak, az egyszerű, agresszív zene egyből megfogta a verekedős srácokat. Az Oi! zene a punkból fejlődött ki és érdekes, hogy a korai Oi! bandák tagjai között kevés skinhead volt, csak elvétve találunk köztük tar fejű zenészeket.


Az Oi! kifejezés a londoni bőrfejűek szlengje volt, amit köszönésként, egymás megszólításaként és a balhék során gyakran kiabált csatakiáltásként használtak. Először a Cockney rejects zenekar egyik számában szerepelt az „Oi! Oi! Oi!”, ami nagy sikert aratott a skinek körében, később több más zenekar is használni kezdte a kifejezést, így alakult ki az Oi! zene, mint stílus.

Ebben az időben óriási népszerűségnek örvendett a skinhead és a punk irányzat, az iskolában szinte minden második diák skinhead volt, a londoni utcákon akármerre mentél, bakancsosokat láthattál. Tömegesen jelentek meg az Oi! bandák koncertjein, hűségesen követték kedvenceiket (Sham 69, Cockney rejects, Cock Sparrer, Skrewdriver…) Viszont volt egy kis baj velük, nagyon szerettek verekedni…

Az erőszak kezdett elharapózni az Oi! koncerteken, a skinheadek hazafias és nacionalista nézetei is kezdett zavaróvá válni az olyan, magát munkásosztálybelinek tituláló újságírók számára, mint Gary Bushell, vagy a magát Oi! költőnek kinevező baloldali Gary Johnson, akit később a jobbos skinheadek össze is vertek…

És elérkeztünk 1981 nyarához, a fordulóponthoz, a sorsdöntő Southall-i Oi! koncerthez és az azt követő utcai harcokhoz és a skinheadek megbélyegzésének. Gary Bushell, Gary Johnson és a sharpok a mai napig azt állítják, hogy a skinheadek békés, faji harmóniában élő, szinte liberális nézeteket valló ifjúsági szubkultúra és a Southall-i botrányba fulladt Oi! koncerten több fekete és pakisztáni skinhead (!!!) is jelen volt…Ha ez a tündérmese igaz lenne, akkor kérdem én, miért támadták meg a koncertet a pakisztáni bevándorlók a skinheadektől való félelmükben??? Ha ez igaz lenne, miért folytattak reggelig tartó utcai harcokat a skinek a „pakikkal” és a rendőrökkel? Csakis azért, mert a skinheadek még véletlenül se voltak liberális hippik, inkább nemzeti érzelmű utcai harcosok!

A botrányt követő skinhead-ellenes sajtóhadjárat arra késztette az Oi! zenekarok gyávább tagjait, hogy rajongóikat szembeköpve elhatárolódjanak a „fasiszta bajkeverőktől”. „Rock a rasszizmus ellen”, ”Oi! a rasszizmus ellen” elnevezésű sikertelenségbe fulladt fesztiválokon kellett játszaniuk, hogy a liberális zenei média újra kegyeibe fogadja őket. Aki ennek nem tett eleget, azt hamar feketelistára tették, mint a Skrewdrivert, Ian Stuart azonban nem esett kétségbe, nem tagadta meg rajongóit, ezzel nem lett a média kedvence, de ez nem is érdekelte őt. És az idő őt igazolta…

A rajongóit megtagadó, megalkuvó Oi! bandák rajongótáborukat elvesztve, rövid időn belül földbe álltak, feloszlottak. Az Oi! skinheadek nélkül semmit sem ért már, köszönhetően a balos média nyomásának. A The 4-Skins inkább feloszlott, csakhogy ne kelljen „Rock a rasszizmus ellen” koncerteken elárulni a skinheadeket, mondván „a The 4-Skins nem lesz a trockisták poszterfiú-bandája”. A Sham 69 énekese, Jimmy Pursey hitelét vesztette, miután kiderültek visszás dolgai (semmi köze a munkásosztályhoz, semmi köze az őt bálványként tisztelő skinheadekhez, csak a koncertekre vett fel Doc Martens bakancsot…). A Last resort feloszlott, az énekes Roi Pearce a The 4-skins basszusgitárosával egy ideig továbbvitte a The 4-Skins nevet, de mindenki egyetértett azzal, hogy a 4-skins csak Gary Hodges-szal volt az igazi, aki közismert volt jobbos nézeteiről. A Cock Sparrer feloszlott, a Cockney Rejects feloszlott, a The Exploited-ből punk banda lett (bár Wattie hátán ma is ott van a horogkereszt-tetoválás), a The Business, a The Oppressed és az Angelic Upstarts folytatta tovább, de népszerűségük meg se közelítette a Skrewdriverét, akik nyíltan vállalták a skinheadek nézeteit.

Meg kell még említenünk a Combat 84 zenekart, akik Oi! zenét játszottak és vállalták hazafias nézeteiket, énekeltek a nemi erőszaktevők felakasztásáért (van, aki nem ért egyet velük?), egy a 2000-ben történt újjáalakulásuk után adott interjúban pedig kikelnek a liberális „politikai korrektség” ellen és szeretnének a RAC bandáknak ugyanannyi lehetőséget adni, mint más zenekaroknak, bár elismerik, hogy a szólásszabadság már nem létező fogalom Angliában…

A Condemned 84 sem tartozik a politikamentes Oi! bandák közé. Nyíltan vállalt hazafiasságuk, a Union Jack rendszeres használata és az, hogy a nyíltan fajvédő Skrewdriver-rel is felléptek, mind egyértelmű bizonyítéka annak, hogy semmi közük a sharpok szarságaihoz.

A Skrewdriver-t rengeteg skinhead követte, a balosok által kisajátított Oi! helyett új stílust alakítottak ki, „Rock against communism”(R.A.C.) néven, ebbe a táborba olyan bandák léptek be, mint a Brutal attack, The Ovaltinees, The Die-Hards, London Branch, The Overlords, később a No Remorse, Sudden Impact, Squadron, Skullhead, Vengeance, Lionheart, English Rose, Grade One, stb

A RAC zenekarok kezdetben a National Front szárnyai alatt működő White Noise Clubban léptek fel, az NF újsága, a Bulldog rendszeresen beszámolt a Skrewdriver egyre sikeresebb koncertjeiről. Ian Stuart a német Rock-o-Rama kiadóval kötött szerződést és albumaik hihetetlen népszerűek lettek világszerte. A Blood and Honour című klasszikus megjelenése idején Ian egyéves börtönbüntetését töltötte, miután egy négerekből álló banda lesből megtámadta őt és néhány barátját (ezek szerint a négerek sem szeretik a skinheadeket…), de Ian-ék sikeresen visszaverték a támadást és megfutamították a gyáva bandát. A brit „igazságszolgáltatás” a bőrfejűeket találta bűnösnek, annak ellenére, hogy a néger támadók meg sem jelentek a bíróságon…

A büntetés nem érte el a célját, Ian egymaga több levelet kapott a börtönben, mint az összes börtönlakó együttvéve, a cellában megírta a legjobbnak tartott „White Rider” album dalait és a szabadulás után nem sokkal megalakította a RAC zenekarokat tömörítő „Blood and Honour” szervezetet, ami politikai pártoktól független maradt, nem tartoztak többé az egyre inkább pénz-orientált National Front alá. Az összes működő zenekar egy emberként csatlakozott Ian Stuart hívó szavára. Megjelent a „White skins- White Pride” fotó magazin, amiben véletlenül sem szerepeltek fekete, pakisztáni, indián, sem földönkívüli skinheadek … Mindez 1987-ben történt, mikor néhány jenki divatmajom SHARP-nak kezdte el hívni magát, a nemzeti szocialistákat csontfejeknek és azt kezdték el terjeszteni, hogy ez mindig is így volt… HAZUGSÁG!!!!

Senki ne higgyen a sharpoknak, egy szavuk sem igaz. Nincs kegyelem! White Power!

Magyar skinheadek, akiknek semmi közük a sharp-divathoz… (4. rész)

Cikksorozatunk negyedik részében a magyarországi skinhead-mozgalom múltjában és jelenében mélyedünk el egy kicsit. A témáról már több könyv is született és ezekben sharpok még lábjegyzetként se szerepeltek… - mert szóra sem érdemes, múló divat ez -. Az első skinheadek Magyarországon a hetvenes évek végén-nyolcvanas évek elején bukkantak fel, nagyjából egy időben a punkokkal. Az Ifjúsági Magazinban megjelent beszámoló és a nyugatról beszivárgó punk és Oi! lemezek sokat segítettek a két szubkultúra elterjedésében. Ebben az időszakban a kommunista rendszer még messze volt a megingástól és rettegve figyelte a különböző „ellenzéki, reakciós” kezdeményezéseket. Ekkoriban még mindkét irányzat csak a szárnyait bontogatta, a hatalom nem csapott le azonnal rájuk, csak erős megfigyelés alá vette a skinhead és a punk-tábor képviselőit, elsősorban a zenekarokat.

Az első magyarországi skinhead zenekar a Mos-Oi! volt, akiknek máig is aktuális számai tömény esszenciája volt a korabeli skinheadek érzéseinek. Egyik leghírhedtebb számuk volt a „Cigánymentes övezet”,amihez nem kell hozzáfűzni semmit, de ott volt még a „Románia”, a „Bevándorlók bére”, a rendőrellenes „A dolgozó népet szolgálom” és végül a klasszikusnak számító „Skinhead-nóta”. Szó sem volt fekete-fehér barátságról, rasztafárikról és egyéb sületlenségekről. Érdekesség, hogy a korai punk-bandák szövegeiben is megtalálható volt az idegenellenesség (pl. Kretens: Sárga veszedelem), vagy a kommunistaellenesség a C.P.G. néhány sorában. Természetesen a punkok rövid időn belül felhagytak a jobboldali eszmék népszerűsítésével és inkább az anarchista nézeteket kezdték el propagálni, míg a skinheadek továbbra is maradtak hazafiasak és rasszisták. Később ez vezetett a kezdeti punkok és skinek közti jó viszony megromlásához, majd a nyílt háborúhoz a két tábor között. A jobboldali skinheadek és a baloldali punkok szétváltak és külön kezdték szervezni koncertjeiket. Nem egy punk koncertet vertek szét az óbudai skinheadek, akik akkoriban a legismertebbek voltak hazánkban. Ebből a brigádból alakult meg az Oi-kor, akik a kezdettől fogva jobboldaliak voltak és nézeteiknek hangot is adtak. 1986-ra a kommunizmus meggyengülni látszott, reformokkal próbálták meg életben tartani Marx és Lenin ócska eszméit, ekkor már érezhető volt a változás szele. Ekkoriban alakult meg az Egészséges Fejbőr, hazánk egyik legismertebb skinhead-zenekara. Jobboldali érzelmű ska-együttesek is működtek ekkoriban, elég csak a Skanzelizére, vagy a Fals-ra gondolni. Természetesen ma megbotránkoztatóan hangzik a „jobboldali ska” kifejezés, de abban a korban ebben semmi különös nem volt. A Skanzelizé egyik leghíresebb száma volt a „Skinhead-tourist”, a Fals-é pedig az arabellenes „Kairó” vagy a „Román lány”…

A magyar átlagpolgár 1988-ban szembesült először a skinheadekkel, mikor a média beszámolt a hírhedté vált összecsapásról a skinheadek és kubai, fekete vendégmunkások között a Köbánya-Kispest metróvégállomáson, mikor a bőrfejűek egy koncertről tartottak hazafelé. A hír nagy port kavart, óriási hisztéria vette kezdetét, a cigányok rettegésükben minden kopasz fejű embert megtámadtak, ahogy az várható is volt tőlük.

A skinhead mozgalom felvirágzása a kommunizmus bukása után 1990 körül következett be, ekkoriban rengeteg skinhead rótta a nagyobb városok utcáit, óriási tömegek jelentek meg a „Táncőrület” bulikon a Petőfi Csarnokban, több mint ezren tomboltak a Boots and Braces, Oi-kor, Egészséges Fejbőr bulin. A kilencvenes évek első felében a nacionalista Oi! zenekarok voltak előtérben (Akcióegység, Rohamosztag, Magozott Cseresznye, stb), de ekkor már körvonalazódott az NS-irányzat is, ami néhány botrány után 1995-ben különült el és ekkor kezdte meg saját koncertjeit, találkozóit és nemzetközi kapcsolatait szervezni. Az NS-vonal rövid időn belül egyre népszerűbb lett, köszönhetően a kiváló koncerteknek és a bajtársias hangulatnak. Megalakult az elitnek számító „Hungária skins”, majd röviddel később az N.S.H. is. A hazai NS-zenekarok krémjéhez tartozott az Archívum, a Valhalla, a Vérszerződés és a Nimród, akik rengeteg külföldi zenekarral léptek fel, felejthetetlen bulikat adtak.

Sharpok még ekkoriban sem léteztek Magyarországon, egy majálison találkoztunk egy szakállas bolonddal, aki valamilyen sharp fanzine-t árult volna, de a kutya se volt rá kíváncsi, talán még egy újságcikk is megjelent róla, hogy Magyarországon próbálta meghonosítani a sharp-divatot, de ez nem sikerült neki és fel is adta a birka…

Aztán végül csak elindult valami, néhány ex-punk és ex-hardcore-os sharpnak kezdte hívni magát, de ez már az ezredforduló után volt, addig bárkit kérdezhettél volna sharpokról, legfeljebb vállvonogatással és értetlenkedéssel találtad volna magad szemben.

A sharpoknak Magyarországon se múltjuk, se jövőjük nincsen! Ideje visszanöveszteni a tarajaitokat és elfelejteni a skinheadeket. A skinhead nem a sharpoké, ha ez nem tetszik, akkor kezdődhet a háború!

Skinheads against sharps!


SHARP-ok Magyarországon (tanulmány)

Az úgynevezett SHARP-„skinheadek” néhány éve kezdtek hallatni magukról hazánkban, Magyarországon, ahol 1980 óta csak hazafias, nacionalista, rasszista és nemzeti-szocialista bőrfejűek léteztek.

A SHARP-ok antirasszisták, a Skin Heads Against Racial Prejudice rövidítésből jött a nevük, ennek magyar megfelelője a „SenkiHázi AntiRasszista Pojácák”, a legfrissebb kutatások szerint. Szerencseszámuk a 69, na, de senki ne gondoljon semmiféle szexuális pozícióra, az ő időszámításuk kezdődött 1969-ben, ugyanis ekkor lett skinhead Roddy Moreno a The Oppressed-ből, ő pedig nem más, mint a SHARP-ok főideológusa. A kivénhedt elmeháborodott egyik interjújában már csak azt tudta ismételgetni minden válaszában, hogy „Fuck Fascism”. A 88-as számtól nagyon ódzkodnak valamiért, valószínűleg azért, mert 87-ben indult a SHARP „mozgalom” világot meg nem hódító útjára és 88-ban már több tagjukat szitává lőtték az amerikai nemzeti szocialista skinheadek…

Hazánkban 2000 után tűntek fel az első SHARP-szimpatizánsok. Különleges ismertetőjelük: szinte minden esetben néhány éves punk-múlt után térnek át erre a divatirányzatra, magyarul nem tudnak helyesen írni, viszont a héber nyelv ismerete nagyon jól megy néhányuknak. (pl. Duschanek Máté Lukács – Bensörmenz)

Erősen tiltakoznak az ellen, hogy ők baloldaliak lennének, bár ennek ellentmond a vörös csillag és a Che Guevara arcképével ellátott pólók és egyéb kiegészítők használata. (pl. Fuksz Gábor – Derkovbois)

Hazánkban több fantáziadús nevet találtak ki már magukra a SHARP helyett (pl. MARSH, azaz Magyar AntiRasszista SkinHeadek, vagy a rendkívül „félelmetes” Nazihunters…), ugyanis mióta zászlónkra tűztük a magyarországi SHARP kezdeményezés megállítását, ezek a történelemhamisítók már hirtelen nem is tartják magukat SHARP-nak. További példa a gyávaságukra, hogy legalább ötszörös túlerőben mernek támadni (ha mernek egyáltalán) és mikor alulmaradnak a verekedésekben, rendszerint azt is saját győzelmükként élik meg…

Végezetül álljon itt Skinbomb Ferike utolsó levele, akinek „elhíresült” írását elemeztem a cikksorozat harmadik részében. Az irományhoz ezúttal nem kell kommentár, önmagáért beszél:

„jani...pont te tudod a komcsik ellen nem most kell pofázni es autót felgyújtani...20 evvel ezelőtt kellett volna...! az a lemez mar lejárt...annyi embernek van abban az országban baja mindennel...olyan sokan aggodnak sok mindenért...Te is ilyen lettel? nekem kinőtt a hajam hála a jó égnek és szarok erre az egész faszságra...csak dühítő, hogy célnélküli emberek törnek zúznak olyanok mellett akiknek van céljuk és az ott virít Angliában igen itt az újságokban: SStetkó a nyakon! hát gratula...szerinted ők ugyanazért verik a rendőr autót? vagy ők pont azok akik tovább gondoljak ezt az egészet...és éles lőszerrel tőltött puskákra vágynak? Jani Te miért tombolsz az utcán? van célod vele? meséld el és melled állok...ki lesz az új magyarország vezére?mit akartok ?vagy csak úgy balhézni..mert akkor azt mondom okés...vagy ez is olyan skinhead vagyok ott kell lenni és balhézni dolog? voltunk egy helyen ott nem sokan mutatták meg amikor szembe álltak velünk, hogy tudtok kemények is lenni....és biztos volt ilyen sokszor másokkal is.... de tudod mit...köszi nem..inkább leszek kispolgár...elmegyek rugbi edzésre...dolgozni...a csajommal valahová...csinálok bárcsak ott tartanánk vagy 3 bokor göndör hajú kis csoki vanillia gyereket...bulizok a cimbikkel...es szarok arra az országra ami a hazám mert soha semmit nem kaptam tőle...a legkevesebbet is elvették: a reményem a boldogsághoz...szóval a forradalmi beszelgetést én itt befejeztem...sajnálom ,hogy nem lehettem az a hazámba és nem csinálhattam azt a hazámban amit szeretek...és mégis büszke vok arra, hogy magyar vok...túl mocskos az ami otthon folyik...és átláthatatlan számomra...inkább élek itt! azt ha fegyvert fogtok lehet megyek én is...csak nem állok melletek hanem a családomért ha kell a régi haverok ellen is! basszátok meg a céltalan örjöngést! A mai napon töröltem tagságomat a skinhead.hu-n...és minden faszságot amit tettem csináltam egykor kérem semmisnek venni...valószinű soha többé nem fogok feltűnni egy koncerten se akkor ha haza megyek se akkor ha esetleg újra otthon fogok élni...Szarok erre az egészre! szép volt jó volt...na ciao mindenkinek és harcoljatok!”

Reméljük minden SHARP előbb-utóbb Ferike sorsára jut és abbahagyja a céltalan divatmajmolást, vagy idegen országban keres menedéket. Majd az igazi skinheadek tesznek az országért helyettük is!

Good night left-side!

Ne higgy a wikipédiának!

Hivatkozás

Lásd még

Személyes eszközök