Charles Lindbergh
A MetapediaBÓL
Charles Augustus Lindbergh, Jr. (* 1902 Február 4. Detroit, Michigan, USA; † 1974 augusztus 26 Kipahulu, Maui, Hawaii), US-amerikai pilóta és hazafi.
Ő volt az első ember, aki egyedül átrepült az Atlanti óceánon New-Yorkból Párizsba leszállás nélkül.
Gyerekkor
Detroitban született svéd szülőktől. Apja képviselő volt, anyja kémiatanárnő. Már gyerekkorában érdekelték a motorok és a gépek.
1922-ben abbahagyta gépészeti tanulmányait és pilótatanfolyamra ment a Nebraska Aircraft Corporation-hoz, ahol gépszerelővé is kiképezték. Egy ideig repülőbemutatókat tartott, majd cvett egy saját gépet, mellyel műrepülőként bemutatókat tartott. A hadseregbe való belépése után újból pilótakiképzést kap, melyet 1925-ben fejez be. Postarepülő lesz St. Louis - Chicago között.
1926-ban szabadkőműves lesz St. Louisban. Az atlati óceán átrepülése érdekli,és a Ryan Airlinesnél egymotoros gépet rendel. 1927 május 20-án indul 5808 kilométeres útjára, melyet sikeresen kersztülvisz, és amerikai hős lesz.
1929-ben megházasodik Anne Spencer Morrow-val. Hat gyerekük lett. 1932-ben kétéves fiát, Charlest elrabolják, 50 ezer dollárt kérnek szabbadon engedéséért, majd megölik. Bruno Richard Hauptmannt elítélik emiatt, de ez végig tagadja bűnösségét.
Hazafi
1940-41-ben az amerikai hazafias társaság legfontosabb szónoka, akik a háborúba lépés ellen lépnek fel. Ennek ellenére a II. vh-ban repülőként dolgozott az amerikai haderőnél.
1954-ben megjelentek visszaemlékezései. 1964 augusztus 26-án halt meg nyirokmirigyrákban Hawaiin.
Viszonyai
1957-től haláláig viszonya volt a müncheni Brigitte Hesshaimer-el, akivel három gyereke volt, Dyrk (* 1958), Astrid (* 1960) és Dávid (* 1967). Brigitte nővérével való kapcsolatából két gyereke volt, Vago, * 1962, és Christoph, * 1966, titkárnőjével, Valeskával szintén két gyereke volt, egy fiú *1959 és egy lány *1961.

