Charles de Gaulle

A MetapediaBÓL

Charles de Gaulle
Charles de Gaulle

GAULLE, Charles André Joseph Marie de (1890-1970)

Zsidó eredetű francia tábornok, politikus. Az első világháborúban Pétain alatt szolgált, 1916-ban Verdunnél fogságba esett. A két világháború között több tanulmányt jelentetett meg, amelyekben felhívta a figyelmet a gépesített alakulatok jelentőségére. 1939-40-ben hadosztályparancsnok. 1940 májusában sikertelenül próbálta megállítani Guderian páncélosait, de a kudarc ellenére ő maga nagyszerű parancsnoknak bizonyult. Jutalmul 1940 júniusától hadügyminiszter-helyettes lett. Franciaország összeomlása után Londonba megy, és június 18-án megteszi híres nyilatkozatát: "Franciaország csatát vesztett, de nem háborút." Bár a britek kezdettől fogva támogatták, az amerikaiak bizalmát csak 1943-ban nyerte meg. Ettől az évtől Algírban a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság elnöke az USA által addig favorizált Giraud tábornokkal együtt, de később Giraud-t távozásra kényszeríti. 1944-ben visszatért hazájába, párizsi bevonulásával pályafutása csúcspontját érve el. Az ideiglenes francia kormány elnöke és a fegyveres erők főparancsnoka volt. Nem hívták meg a nagy szövetséges konferenciákra, amit ő annak tulajdonított, hogy fegyvertársai nem tekintik egyenlő partnernek. 1945-46-ban miniszterelnök, 1958-69 között köztársasági elnök volt.

Hivatkozások

Személyes eszközök
Más nyelveken