Dacia
A MetapediaBÓL
Dacia , római tartomány. Erdély területén a a Havasalföldnek az Olttól Ny.-ra esô részén, Kr. u. 107-tôl kb. 270-ig. ôslakossága, a harcias dákok, (l. Dákok) ellen már Július Caesar hadjáratot tervezett Burvista nevû királyuk idején, de erre nem került sor. A dákok harcias és nyugtalan magatartása azonban egyre több veszéllyel fenyegette a római birodalmat. Augusius idejében a befagyott Dunán átkelve, az akkor már római Pannóniába is betörtek. A pannóniai lázadás alkalmát felhasználva, Moesiát támadták meg, majd Kr. u. 69-ben a császári trón betöltésével kapcsolatos zavarokat próbálták elônyükre fordítani. Ezek az alkalmi ellenségeskedések határozottabb irányt vettek, amikor a hatalomvágyó és rendkívül tehetséges Decebalus lett a dákok királya. Decebalus a rómaiaktól tanulta a hadvezetést és római mesterekkel végeztette el a hadi építkezéseket; ezáltal egyenrangú ellenfélnek számított Domitianus császárral szemben. Sikerült is Rómát, hadikárpótlás fizetésére kényszerítenie. Ennek a megalázó állapotnak csak Trajanus császár vetett véget Trajanus 101-102-ben Decebalus ellen vezetett elsô hadjáratának eredményeképpen rómaiak szállták meg a fôvárost, Sarmizegethusát, (Várhely mellett) és a Vaskaputól az Oltig húzódó területsávot, ezenfelül Decebalus kötelezte magát hadi felszerelésének és a szolgálatában álló rómaiaknak a kiadására. Minthogy meghódolása csak színlegesnek bizonyult, Trajanus 105-tôl 107-ig tartó második dák hadjáratában végleg legyôzte Decebalust; ennek a hadjáratnak az eseményeit ábrázolják Rómában Trajanus diadaloszlopának dombormûvei. Decebalus öngyilkos lett; országából D. néven alakított Trajanus római provinciát
Megszervezés
D. megszervezését a császár megbízásából C. Július Quadratus Bassus vezette. A dák lakosság a véres harcok alatt jórészt kipusztult; sokan királyuk példáját követve, önkezükkel vetettek véget életüknek, hogy ne kelljen római rabságban élniük. Egyes csoportok a hegyek közé vonultak s onnét mint szabad dákok indultak portyázásaikra. Trajanus helyükbe keveréklakosságot telepített a birodalom legkülönbözôbb részeibôl, fôként K.-rôl Dalmáciából bányászokat hozatott s ezek vették munkába Verespatak környékén az aranybányákat. Gondoskodott táborhelyek és jó utak építésérôl, így Trajanus építtette a Potaissatól (ma Torda) Napoca (Kolozsvár) vezetô utat, a határt megrakta várakkal, elôsegítette a városépítkezéseket és több várost, köztük sarmizegethusát Colonia Ulpia Trajana Augusta Dacica néven, római colonia rangjára emelte. Hadrianus császár alatt D. már két részre oszlott, D. superior (a. m. Felsô D.) Erdély területén és D. inferior (a. m. Alsó D.) Havasalföldnek az Olttól Ny.-ra esô részén. Marcus Aurelius idejében három D. volt: 1. D. Porolissensis, fôhelye Porolissum (a mai Mojgrád mellett); 2. D. Apulensis, fôhelye Apulum (Gyulafehérvár); 3. D. Maluensis, fôhelye a ma már közelebbrôl meg nem határozható, de mindenesetre Délen fekvô Maluese colonia.
Nem tartós hódítás
A római birodalom stratégiai helyzete nem engedte meg, hogy a Dunától É.-ra fekvô provincia tartós hódítás legyen. A III. sz. közepén a gót mozgalom és több germán törzsnek, kivált a karpoknak (l. Carpi) többszörös beütései veszélyeztették D.-t Philippus császár 2467-ben kiûzte ugyan a karpokat D.-ból de Gallionus, bár nem mondott le a provinciáról, kénytelen volt a római helyôrség nagy részét kivonni belôle. Aurelianus, mikor trónját elfoglalta, erélyes lépéseket ígért D. megmentése érdekében, de már 271-ben be kellett látnia, hogy a Duna balpartja elveszett Róma számára s ezért a Duna jobbpartjára telepítette D. megmaradt római lakosságát. Evvel alapját vetette az "új" D.-nak (Dacia nova v. Aureliana); ennek fôhelyei: Retiaria és Serdica (a mai Szófia) voltak. A balparti részt, Dacia Traianét a barbárok özönlötték el. (L. még Dákoromán) ==Irodalom==. Irodalom: Fröhlich Róbert, Kuzsinszky Bálint és Nagy Géza a honfoglalás elôtti Magyarországról a Szilágyi-féle Magyar Nemzet Története I. kötetében (1896); Vasile Párvan, D. (1928); Alföldi András, A gót mozgalom és D. feladása (1930); U. a., Magyarország népei és a római birodalom (1934).
