Francis Parker Yockey
A MetapediaBÓL
Francis Parker Yockey (1917 szeptember 18, – 1960 június 16, ),Chicago-ban született, közép-nyugati családban, amely eléggé tehetős volt ahhoz, hogy engedje kibontakoztatni jelentős irodalmi és művészeti adottságait. Képzett zongorista lett és vándorló akadémikus pályafutásba kezdett, miközben jó néhány amerikai egyetem hallgatója volt. Noha a Michigan-i egyetemen 1934-ben fiatal marxistaként kezdte tanulmányait, amikor 1941-ben a Notre Dame-jogi egyetemen diplomát szerzett, már a jobboldal elkötelezett, nézeteit világosan megfogalmazó, radikális hívévé vált. Pálfordulásának ösztönzője a német történelem-filozófusnak, Oswald Spenglernek a műveivel való találkozása volt.
Tartalomjegyzék |
Spengler: A nyugat alkonya
Noha napjainkban is sokan nagyra értékelik Oswald Spenglert mint "A Nyugat alkonya" című hatalmas mű szerzőjét, kevesen értették meg azt a nagyszabású gondolati rendszert, ami a mű mélyén rejlik. Valójában "A Nyugat alkonya", amely eredetileg 1918-ban jelent meg Münchenben, csupán mellékesen jósolja meg a nyugati civilizáció végét. A mű fő célja az egész emberi történelemnek és így - történelmi távlatból - minden jelentős emberi gondolatnak és cselekedetnek átfogó bemutatása. Nemcsak a "fausti" vagy nyugati kultúra, ami a középkor óta virágzott az európai népek és tengerentúli leszármazottaik körében, hanem nyolc további, egész világon ismert kultúra - az egyiptomi, babylóniai, indiai, kínai, klasszikus (görög-római), mágikus (iszlámi), mexikói és inka kultúra - is mind elvonul előttünk a fenséges szemle keretében.
Mindazonáltal Spenglernek "A Nyugat alkonya" című műve jóval többet tartalmaz, mint pánhistóriai teljes fegyverzetet. Spengler a történelmet ciklikusnak és nem előrehaladónak látta: minden egyes kultúrának - egy élő organizmushoz hasonlóan - van születése, növekedése, érettsége, hanyatlása és halála. A nagy világtörténelmi kultúrák mindegyikének izolált léte van, ami független nemcsak a többi kultúrától, hanem mindenfajta anyagi (földrajzi, éghajlati vagy faji) oksági hatástól is. Noha az ezen állítás mélyén fekvő filozófiának megvannak a maga hiányosságai, amiket alább fogunk megvizsgálni, Spengler látomásának íve és sasszemű élessége mégis lélegzetelállító lehet a jobboldali olvasó számára. Spengler, az iskolamester, a bölcs, a filozófus, a művész, a múlt és jelen civilizáció költője többet nyújt nekünk, mint időrendi sorrendbe szedett csatákat és császárokat: feltárja az egyes kultúrák eszméit, művészeteit, tudományait és technológiáit, egyiket a másikkal - Napóleont Nagy Sándorral, Confuciust Szókratésszel, Polygnotust, a görög szobrászt Bach-hal - párhuzamba állítva, káprázatos elrendezésben. "A Nyugat alkonya" lélegzetelállító lehet: ahogy Orfeuszról feltételezték, hogy a fákat és a sziklákat dallá változtatta, ugyanúgy Spengler a múltból elbűvölő, valóságos mennyei zenét varázsol.
Spengler más írásai
Spengler írásai (közéjük nemcsak "A Nyugat alkonya" tartozik, hanem az alkalmibb jellegű "Porosz szellem és szocializmus" és "A döntés órája" című könyvei is) arisztokratikusak és kemények; kristálytiszta betekintést nyújtanak az emberbe, konfliktusaiba és rendeltetésébe. Spengler, aki tudósként le tudta írni: "az ember ragadozó állat", elvetette a liberalizmust, a baloldaliságot és a marxizmust - a kötelességetika, a hierarchia és a nyugati hagyományok védelme kedvéért. Nem nevezhető kereszténynek, de előre látta a vallásos érzés újbóli virágzását a Nyugati Birodalomnak, a Nyugat elkerülhetetlen formájának eljöttével. A kemény, tekintélyelvű, az állami erő és a kultúra kölcsönös viszonyának felfogásában modern szemléletű Spenglernek mélyenszántó szeme volt annak meglátására, hogy a Nyugat ellenségei behatolnak a művészetbe, kultúrába, oktatásba, vallásba és a politikába. Visszautasította a jobb- és baloldal hagyományos megkülönböztetését; Adolf Hitlertől való különbözőségei ellenére Hitlerhez hasonlóan Németország számára olyan szocializmusnak volt a szószólója, ami nemzeti, és olyan nacionalizmusnak, ami szociális.
Amikor Yockey az egyetemi évei alatt "A Nyugat alkonyá"-val találkozott, úgy rezonált Spengler látomására, mint egy hangvilla. Spengler halála idején, 1936-ban buzgón olvasta az ő megjelent írásait, és büszkén vallja magát követőjének az "Imperium"-ban, ahol Spenglert "a huszadik század filozófusának" nevezi. Elmélyedve Spenglerben és más olyan tekintélyelvű gondolkodókban, mint az elméleti jogász Kari Schmitt és a geopolitikus Kari Haushofer, a fiatal egyetemi hallgató aktívan ellenezni kezdte Franklin Roosevelt elnök New Deal-belpolitikáját és intervenciós külpolitikáját. A kommunistaellenes és "izolácionista" csoportok előtt gyakorlott népszónokká vált. Az íróként még tehetségesebb Yockey első, saját névvel jegyzett cikkét 1939-ben tette közzé Charles Coughlin atya "Social Justice" (="Társadalmi igazságosság") című magazinjában.
Katona
Néhány hónappal azután, hogy megszerezte diplomáját a Notre Dame-on, a Pearl Harbor-i japán támadás, amelyet titokban Roosevelt elnök provokált ki, lehetővé tette, hogy az USA belépjen a második világháborúba. Amerika mint "a demokrácia arzenálja" már felfegyverezte a szovjet, angol és francia birodalmakat; katonai és ipari ereje most elbillenthette az egyensúlyt Sztálin és kommunista elvtársai, valamint az európai imperialista demokraták javára. Két és fél évig tartó blokád és hatalmas méretű bombázás után (ami Németország és más európai országok számára épp olyan kemény csapás volt, mint bármely holocaust), az USA és Nagy-Britannia partraszállt Észak-Franciaországban. A Vörös Hadsereggel együtt, amely 1941 óta a legtöbb harcost adta, újabb egy évi kemény harcok után voltak képesek legyőzni Németországot és szövetségeseit. Yockey-t leverte az a tudat, hogy hazája csatlakozott a "kereszteshadjárathoz" a kommunistákkal együtt Európa szíve ellen. Mondanunk sem kell, a vietnami háború idején megnyilvánuló "háborúellenességet" a második világháború alatt nem tűrték el a hazai fronton Amerikában - a legártatlanabb tiltakozást nemcsak lehurrogták, hanem az ilyen személyeket börtönbe zárták, mint "lázadókat".
A terror
Magának Yockey-nak a katonai pályafutása rövid volt. Nem tüntették ki, és tisztességesen leszerelt. Nem sok örömmel járó két jogi állása után 1946-ban Németországba utazott, hogy az USA háborús bűnösök felett ítélkező bíróságán dolgozzon, nyilvánvaló segítőkészséggel a legyőzött németek iránt. Megundorodva attól, aminek tanúja volt, otthagyta állását, rövid időre visszatért Amerikába, majd Írországba utazott. Itt 1947 szeptemberében az ír-tengeren lévő elhagyott Brittas Bay közelében letelepedett, hogy megírja a nagy művét.
Az olyan olvasó, aki csak Tom Brokaw- és Steven Spielberg-stílusú ferdítésben ismeri Amerika szerepét a második világháborúban és annak utóhatását, nem fogja megérteni azt a megvetést, haragot és sürgetést, ami végigvonul az "Imperiumon" és ösztönzi azt. Ahogy Yockey a saját szemével látta Németországban, Roosevelt, Truman, Churchill és alárendeltjeik kegyetlen háborút folytattak a polgári lakosság és a katonák ellen, számtalan embert meggyilkoltak és számos német építészeti és kulturális kincset rombadöntöttek. De a "feltétel nélküli megadás" amerikai politikája, ami szükségtelenül meghosszabbította a mészárlást, és a szőnyegbombázás meg a gyújtóbombák alkalmazása, ami lángra lobbantotta az épületeket egészen a fegyverszünetig, csak a kezdet volt. Közvetlenül a háború után az amerikai, szovjet, angol és francia "Négy Nagy", ahogy kinyilvánították a humanitárius eszmények helyreállítását Európában, ugyanúgy megtervezték több, mint 10 millió német kiűzését ősi otthonukból (akik közül 3 millió a Vörös Hadsereg előli menekülés során vagy a háború utáni sokkal nagyobb exodusban pusztult el). Németország jelentős részeit leválasztották és odaajándékozták a kapzsi szomszédoknak - e terület nagy része szinte elhagyatott még ma is.
A német hadifoglyok rabszolgamunkát végeztek, éheztek és meghaltak "felszabadítóik" miatt - nem számítva a több ezer német katonát és tisztet, akiket "emberiség ellen elkövetett bűnök" miatt végeztek ki a szabálytalan perek után, amelyeket Hirosima és Drezda elpusztítói és Katyn sírásói rendeztek. A győzők mindent elvittek, amit el tudtak szállítani, az értékes szabadalmaktól kezdve a teljes gyárakig, majd benyújtották igényüket a maradékra mint "jóvátételre". Miközben a németeket "átnevelték" a demokrácia (vagy a szovjet népi demokrácia) örömeire, több, mint egy millió németet automatikusan őrizetbe vettek; a többiek nem írhatták le, nem mondhatták ki és semmilyen módon nem gyűjthettek össze azt, ami nem tetszett az uraiknak. A háború végnapjaiban a német asszonyok tízezreit erőszakolták meg a szovjet katonák; az amerikai megszállási övezetben nagyon általános volt a túléléshez okvetlenül szükséges kellékekért nyújtott szexuális szolgáltatás. Ami a Németország határain kívüli fasisztákat és "kollaboránsokat" illeti, közülük sok ezret egyszerűen kézből lőttek le.
A bajok forrása
Yockey reakciója Európa nagy részének a győztesek által okozott rombadöntésére és kifosztására színezi az "Imperium"-ot és megmagyarázza lesújtó hangnemét. Saját országa, az USA is szenved mindattól, ami megvetésének tárgya: amíg potenciálisan értékes tulajdonságokat lát a fehér Amerikában, visszaretten gyökértelenségétől, nyers materializmusától, abnormis vallásosságától és a kultúra általános hiányától - mindezt a megszállt Németországban erőszakosan közvetítette egy kétes csodaszerrel kereskedő őrült mániákus bírója. Yockey hevenyészettebb a Szovjetunió elutasításában, amelynek vezetőségére mint "a Kremlben lévő mongolokra" hivatkozik. Képtelen volt a hivatalos szovjet ideológiát komolyan venni, és néhány éven belül az amerikai és zsidó befolyás Európából való eltávolításának eszközét fogja látni benne. Az "Imperium"-ban sokkal ellenségesebb a zsidókkal szemben, mint amilyen a mentora, Spengler valaha is volt. A zsidók szerepe a megszállt Németországban, a Szovjet soraiban és az újdonsült szovjet bábállamokban Kelet-Közép-Európában, a palesztinai zsidó nemzetiség létrehozásában, noha azt hangoztatják, hogy vallási (ámbár nagyrészt ateista) kisebbséget alkotnak a "demokráciákban": ezek a tények, valamint a zsidóknak a Nyugattól való elhidegülése és idegenkedése bizonyosan befolyásolták Yockeyt, amikor őket mint "kultúra-torzítókat" értékelte.
Első példányok
1948-ban kis példányszámban közzétette az "Imperium"-ot "Ulick Varange" néven, amely - ahogy a néhai Revilo Olivér rámutatott - mivel az 'Ulysses' névnek egy bizonyos alakjából és a Bizáncban szolgálatot teljesítő norvég császári gárda nevéből származik, idegen személyt jelöl egy különös országban. Yockey az "Impérium" előszavában úgy jellemzi művét, hogy az "csupán formailag könyv. Valójában az akció életének egy része." E formulához híven és személyes eltökéltséggel (amiben más deterministákhoz, pl. Kálvinhoz és Marxhoz hasonló) nekifogott az Európai Impérium megszervezéséhez.
Politikai mozgalmat szervezni nem sikerült neki, sem Németországban és Angliában, ahol összeurópai kozmopolitizmusa miatt idegen személy volt különleges országokban, sem az USA-ban, ahol még egzotikusabbnak találták. Csak néhány jobboldali radikális, antikommunista, fasiszta és ezekhez hasonló személy fogta fel a társaságából az eszméit - noha titokban írt néhány beszédet Joseph McCarthy szenátor számára is. A legtöbb beszámoló szerint nehezen lehetett vele együtt dolgozni: bizonyosan ingerlékeny volt, ha éppen nem arrogáns. Ám abban az időben, amikor a jólét visszatért Európába és Amerikába, és a szovjet kolosszus fenyegetésére mindig hivatkozni lehetett az antikommunista csónak bármely megingásával szemben, bármilyenek is voltak az ő személyes csípős megjegyzései, az arra irányuló erőfeszítéseit, hogy felidézze a Nyugat spengleriánus szellemiségű Birodalmának gondolatát, könnyen el lehetett utasítani, mint fellengzős eszméket. (Annál kevésbé lehetett szó ilyen Birodalom létrehozásáról.) (Kevin Coogan-nek "Deamer of the Day" = "A nap megálmodója" című, kimerítő Yockey-életrajza [New York: Autonomedia, 1999] taglalja Yockey politikai tevékenységeinek - nem mindig biztosan hiteles - részleteit.)
Nemzeti aktivitás
Amikor Yockey nyilvános erőfeszítései kudarcot vallottak, a titkos eszközök felé fordult. Leplezve, titokban tevékenykedni és utazgatni kezdett különböző háború utáni fasiszta és nemzetiszocialista csoportok érdekében. Amikor a Szovjetunió az 1952-es csehszlovákiai Slansky-perrel megkezdte a "cionistákkal" kapcsolatos tisztogatást, Yockey úgy üdvözölte, amit látott, mint a Szovjetunió szláv elemeinek újra felszínre kerülését. Ettől kezdve azt hirdette, hogy hajlandó együttműködni ilyen elemekkel, olyan elvi megfontolás alapján, hogy az újjászülető Európa könnyebben megszabadulhat a primitív orosz medvétől, mint a megtévesztő Uncle Sam-től, annak minden anyagi csábításával együtt. A háború utáni Hitler-lovagok (pl. Ottó Ernst Remer és Francois Genoud) mintájára Yockey is felkeresett a harmadik világ vezetői közül olyanokat, mint Abdul Gamal Nasser és Fidel Castro.
FBI
Francis Parker Yockey tevékenységeit hosszú időn át figyelemmel kísérte az FBI. 1960. június 6-án egy poggyásszal kapcsolatos csetepaté után letartóztatták a kaliforniai Oakland-ben, a Fort Worth-repülőtéren. Amikor a bőröndjét kinyitották, abban különböző útleveleket találtak; mindegyikben az ő fényképe volt, de különböző nevekre kiállítva. 50 000 dollár óvadék mellett lettek volna hajlandók szabadon bocsátani, ami tízszerese az átlagos útlevélcsalások esetén megállapított óvadéknak. Június 17-én ciánmérgezés következtében holtan találták a San Francisco-i megyei börtönben lévő zárkájában. Amint Hermann Göring esetében, itt sem ismert, hogyan került a méreg Yockey-hoz, de a legkézzelfoghatóbb az, hogy dacból vagy elkeseredésében öngyilkos lett.
Kiadások halála után
Yockey halálos tevékenységének vége nem vetett véget a Yockey-mondának. Ez még inkább öregbítette a körülötte és az "Impérium" körüli mítosz és misztérium auráját. A sors iróniája talán, hogy az "Impérium" fő hazára éppen Amerikában talált. Itt először a Truth Seeker Press adta ki reprint-kiadásban, majd a Noontide Press, és ezeket a köteteket a kicsiny, érzékeny kisebbség vásárolta meg, amely az antikommunizmus, a szabad vállalkozás és az ódivatú vallás idegcsillapító frázisait nem találta eléggé vigasztalónak azzal az egyre növekvő fenyegetéssel szemben, amelyet abban az időben még mindig - Wilmot Robertson szóhasználatával élve - az Amerikai Többség jelentett.
