Hinduizmus
A MetapediaBÓL
Hinduizmus, a másképpen bráhmanizmusnak is nevezett indiai vallás helyesebb elnevezése. A H. az Indiába ezelõtt kb. 5000 évvel benyomult indoárják õsvallásából fejlõdött ki, legrégibb formája a Védák vallása volt. A Védák (l. o.) az indoárja vallás szent szövegeit tartalmazó gyûjtemények voltak. Már legalább 1000-1500 évvel Kr.e. kialakult a védai korszak mitológiája a köv. fõbb istenekkel: hidra, az ég királya, Varuna a mennybolt, Szúrja a nap, Csandra a hold, Rúdra a vihar, Kubera a gazdagság istene stb. kiegészítés Az "indoárja " betörésről: szinte mindenütt olvasni ezt a kitételt sőt indogermán szóösszetételben is, holott ma már tudjuk, hogy ez nem lehetséges. A germán törzsek csak kr.e. 600 után alakulhattak ki szemita származék lévén ,assziriából kiáramolva, semmiképpen nem lehet hát ily régire származtatni. Az indoárja kifejezés pedig tulajdonkáépepn helytálló lenne ,igy magában, csak az időponttal van baj. A védikus irodalom legmagasabb csillagászati és matematikai összefüggéseket rögzítő könyvei nagyjából e tájékon, kr. e. 3000 körül keletkeztek, a szankszrit mai elődje pedig nyilván régebbi, ha már ilyen fejlett tudoimáynágak kifejezésére alkalmas volt. Ezt látszanak alátámasztani azon feltevések, hogy a védikus irodalom alapjául szolgáló első könyvek már önmagukban is átiratok, miért is az elődjeik valahogy elvesztek. Az erre való utalások a hindu eszmevilágot kr. e. 10.000-re becsülik. Ebből következik, hogy az azt kifejlesztő népességnek ettől az időponttól mindenképpen régebbinek kellett lennie. Fent nevezett betörés következményei sajnálatos módon inkább negatív hatással volta k india kultúrájára, mivel ez után lépett be az eszmevilágukba a kasztrendszer, ami addig ismeretlen volt, és tulajdonképpen a társadalom herarchikus rétegenként való elválasztását szolgálta, az egymásra rétegződött kasztok fentről lefelé történő uralommal a társadalmi kiszolgáltatottságot létrehozva. Érdekes viszont, hogy váltakozott a papi és a katonai kaszt legfelsőbb uralmának kitétele, attól függően éppen ki uralkodott. Ez a védák történéseiben nyomon követhető. Az már más kérdés, hogy az indiai eszmevilágban ez hogyan érvényesült, a védikus felfogás metafizikai eszmerendszerében, és különleges szerves egységet tudott ennek ellenére teremteni magának.
Ekkor létrejött tehát kr. e 1000-1500 körül a H.-ra annyira jellemzõ osztálytagozódás, a Ny.-on portugál szóval kasztoknak nevezett csoportok rendszere. Eleinte négy fõcsoport volt, ú. m. bráhmanok (papok, szellemi foglalkozásúak), ksatriják (harcosok, nemesek), vaisják (kereskedõk, magasabbrendû iparosok), súdrák (kézmûvesek, szolgák); az elsõ háromba a tisztavérûek a negyedikbe a legyõzött indiai õslakók tartoztak, s a rendszernek fajvédelmi célja volt, mert az egyes csoportok csak a maguk keretén belül házasodhattak. Késõbb egyre több kaszt jött létre, minden foglalkozási ág külön csoportba tömörült, s a szigorú kasztszabályok valamennyit elválasztották egymástól. Ez vezetett oda, hogy manapság a H.-ban többezer kaszt van, amiben sokan nagy hátrányt látnak és küzdenek ellene. De a kasztrendszernek tagadhatatlan elõnyei is vannak, pl. a kaszt gondoskodik tagjai részére egyenlõ munkaalkalmakról, szabályozza a munkabéreket, tárgyal a munkaadókkal, gondoskodik a munkaképtelenekrõl, özvegyekrõl és árvákról.
Kasztok
Viszont a kasztszabályok ellen vétõket kizárják csoportjukból s ez a hinduk közt a teljes társadalmi kiközösítést jelenti. (L. Kasztrendszer). Ah. fejlõdésében hanyatlás állt be a buddhizmus (l. o.) térfoglalásának korában, kb. Kr. e. 200 és Kr. u. 600 közt, de azért sohasem vesztette el a jelentõségét, sõt helyenkint és idõnkint (pl. a Gupta korszakban, Kr. u. IV-VI. sz.) ismét fellendült. Közben a H. vallási felfogása is módosult, a brahman bölcsek már régen felismerték az Egyisten fogalmát, s az Egyistent (Isvara) három misztikus megjelenési formában (Trimurti: Háromság) fogták fel. Ezek: Brahma a teremtõ, Visnu a fenntartó és Síva a pusztító és megújító. A régebbi mitologikus istenek (Dévák) továbbra is megmaradtak a Trimurti mellett, mint a természeti erõk megszemélyesítõi, de a H. kifejezetten vallja, hogy az egységes mindenség igazi ura az Isvara, Egyisten. A H. legjellegzetesebb tanai közé tartozik az újraszületés (reinkarnáció) és a karma-tan. A karma a sorstörvény, amely szerint minden élõlény a maga tetteinek s erkölcsi magatartásának következményei szerint alakítja életét, s mindaddig újra meg újra kell születnie, míg el nem éri a legmagasabb erkölcsi fokot és fel nem Ismeri az anyagi lét alacsonyrendû természetét, hogy így fölébe kerekedve az anyagi világnak, felszabaduljon (Móksa) és tiszta szellemiségben egyesüljön az Istenség lényegével, amelybõl igazi mivolta, lelke eredt. Az újraszületés tana nem tesz különbséget állati és emberi létforma közt, a lélek átmegy mindezeken, de ha egyszer már emberi születésbe emelkedett, csak rendkívül súlyos erkölcsi bukás folytán eshetik vissza alacsonyabb létformába. A karma-tan a tettek elkerülhetetlen következményeit hirdeti, tehát nem elõre elrendelt végzet, hanem okozati elven felépült, törvényszerû sors, amelyben a mindenkori igyekezetnek s a szabad akarat különbözõ fokának is szerepe van.
Nem vallásüldöző
Másik fontos alaptana a H.-nak hogy nem ismer tételes vallási elveket, szigorúan és egységesen körülírt dogmákat, mert azt vallja, hogy a külön-féle emberek és emberi csoportok más és más módon élhetik át az egyetlen igazságot. Ezért a H. minden más vallásban is elismeri az igazat és helyeset, sohasem volt vallásüldözõ. Csupán a vele részben rokon buddhizmussal lépett fel erélyesen a Kr. u. IX-X. sz.-ban, amikor a közben erõsen elfajult és tételessé merevedett buddhizmust a H. ellenhatása végleg ki is szorította Indiából. Azóta a B. számlálja Indiában a legtöbb hívet (ma kb. 260 millió) és az eredeti indiai vallásnak tekinthetõ. Miután a H.-ban a képtisztelet (Murti púdzsa) is nagy szerepet játszik, a mûvészetek fejlõdését is nagyban elõsegítette. Fontos elvei még az ahimszá (nem ártás), vagyis az élõlények kímélete; ezért a hinduk nagy többsége nem húsevõ. Az állatvilág testvéri mivoltának elismerését fejezi ki jelképesen némely állatnak, pl. a szarvasmarhának kímélete, amely az alacsonyabb hindu rétegekben a tehénnek szinte szent tiszteletében nyilatkozik meg. A H. a népies vallásosságon kívül magasrendû bölcseletet is fejlesztett ki; ennek kezdetei már a Vedákban mutatkoznak; a középkorban aztán létrejöttek a Danának (l. o.), a H. bölcseleti rendszerei, melyek közt legjelentõsebb a Védánta, a Jóga és a Szánkhja filozófiai iskolák. A H. két fõágazatra oszlik: Vaisnavák (Visnu-követõk) és Saivják (Siva-követõk), ezeken belül számtalan szekta van. A hagyományokhoz ragaszkodó eredeti H.-t Szanátana Dharma-nak (örök Törvény) nevezik. Vele ellentétben több reformszekta is alakult, fõleg az utóbbi évszázadban; jelentõsebbek az Arja Szamádzs, amely nem ismeri el a kasztrendszert és a Brahmo Szamádzs, amely szigorú egyistenhívõ s elveti a mitologikus elemeket. A U. roppantul rugalmas keret s ezért mindig fejlõdõképes. Állandóan átalakulóban van és modern (pl. keresztény) hatásokat is felvesz, az ortodox II. látszólagos merev hagyománytiszteletének ellenére is. A H. papjai, szellemi vezetõi a bráhmanok (brahminok) kasztjából kerülnek ki, de ettõl eltekintve nincsen intézményes hierarchia. Irodalom: Baktay Ervin: Szanátana Dharma, a hindu világnézet részletes Ismertetése, 1936; Hellmuth v. Glasenapp: Der Hinduizmus.
