Izrael
A MetapediaBÓL
Izrael.
Az 1948-ban alapult Izrael a világban szétszórt zsidóknak ad otthont. A dolog apró szépséghibája, hogy a megalapult ország helyén már sok ezer év óta laknak emberek történetesen nemzsidók. Hogyan bánik velük a "sokat szenvedett" zsidóság?
Tartalomjegyzék |
Az állam létrehozása
Izrael cionista Államának létrehozása (az elrabolt palesztin földön) kiváló alkalmat adott a világnak megvizsgálni a zsidók igazi természetét, és megérteni, hogy miért gyűlöli őket annyi nem-zsidó az egész földkerekségen. Arroganciájuk, kegyetlenségük, heveny rasszizmusuk, (a külföldi tudósítók által gyakran filmen megörökített) brutalitásuk hű képet ad nekünk egy lelkiismeret nélküli népről. Az arrogáns izraeli miniszterelnök, Menachem Begin egyszer a következőket jelentette ki:
Talmudi elvek
„A zsidó ’faj’ az URALKODÓ FAJ. Mi isteni lények vagyunk ezen a bolygón. Ugyanannyira különbözünk az alacsonyabb rendű fajoktól, amennyire azok a rovaroktól. Valójában a mi 'fajunkhoz' hasonlítva a többi fajok vadállatok és egyéb állatok; legjobb esetben szarvasmarhák. A többi fajok úgy tekinthetők, mint emberi ürülékek. A mi rendeltetésünk uralkodni az alacsonyabb rendű fajok felett. Vezetőink a földi királyságunkat egy vasvesszővel fogják kormányozni. A tömegek lábunkat fogják nyalni, és rabszolgaként fognak szolgálni minket.”
Menachem Begin csak kimondta azt, amit minden cionista hisz a szívében.Az ártatlan, fegyvertelen palesztin civilekkel való civilizálatlan, embertelen és brutális bánásmód (1948 óta) világosan kinyilvánítja a cionisták gonosz, rasszista lelkiségét. Még világosabban, mint a zsidó bolsevizmus alatt, hiszen arról mindmáig azt állítja a cionisták által kontrollált média, hogy azokat a rémtetteket a "bolsevisták" követték el, akik nem mind zsidók. (Már Lenintől, Sztálintól, Andropovtól, Gorbacsovtól, a Gulag és a belügy teljes vezetõségétől, a külügytõl és a vezetõség 99%-tól eltekintve - szerk.) Az uralkodó zsidó megrögzött gondolkodás szerint az alább felsorolt valamennyi megvetésre méltó cselekedet megfelel a zsidó törvény követelményeinek. Más szóval: ezek „kóserek”.
Mi kóser
- A palesztin föld 80%-ának elrablása „kóser”.
- Az ártatlan, fegyvertelen palesztin férfiak, nők és gyermekek megölése „kóser”.
- Az apartheid és a népirtás gyakorlása Palesztinában „kóser”.
- Egy hatalmas elválasztó fal építése Palesztinában a palesztinok engedélye nélkül „kóser”.
- A zsarnoki, rasszista, erőszakos viselkedés „kóser”.
- A palesztin otthonok ezreinek lerombolása (gyakran úgy, hogy a lakosok még bent tartózkodnak) „kóser”.
- Palesztin otthonok, gyümölcsöskertek és farmok ezreinek felgyújtása „kóser”.
- Palesztin birtokok, gépek és állatok elkobzása „kóser”.
- Palesztin lányok megrontása és meggyilkolása „kóser”.
- Az ártatlan, fegyvertelen palesztin civilek ellen elkövetett mészárlás és kegyetlenkedés tökéletesen „kóser”.
- Évtizedeken át megközelítőleg 125000 palesztin fogoly megkínzása „kóser”.
- 1,3 millió palesztin (fegyveres) kényszerítése otthonuk, farmjuk és ősi földjük elhagyására „kóser”.
- Gyermekek kezének és lábának eltörése azért, mert köveket dobáltak izraeli tankokra „kóser”.
- A palesztinok kútjainak arzénnal való megmérgezése, otthonuk és falujuk elhagyására való kényszerítés végett „kóser”.
- Az ENSZ-határozatok tucatjainak figyelmen kívül hagyása 1948 óta „kóser”.
- A palesztin politikusok és hatósági szervek vezetőinek orvul meggyilkolása „kóser”.
- Palesztin családok terrorizálása az éj közepén „KGB-stílusú” riadókkal „kóser”.
- Úgy bánni a palesztin civilekkel, mint ember alatti lényekkel „kóser”.
- Amerikai helikoptereket palesztin autók, és a benne ülő utasok együttes megsemmisítésére használni „kóser”.
- Palesztin civilek szándékos zaklatása és megfélemlítése a számtalan „ellenőrzőponton” és „útlezáráson” „kóser”.
- A mecsetek és mohamedán szent könyvek megszentségtelenítése „kóser”.
- A tüntetők buldózerekkel való megsemmisítése „kóser”.
- Az elrabolt palesztin városok és vidékek utcáinak héber nevekkel történő új elnevezése „kóser”.
Tébolyult, mániákus viselkedés
A tébolyult, gyilkos mániákusokhoz hasonló viselkedés teljesen normális a zsidók számára.Ez a 4000 éves beltenyészet következménye.Hogyan igényelhetik a gonosz, elmeállapotukban sérült, erkölcstelen gyilkosok, hogy az emberi faj tagjai maradjanak? Hogyan tarthat igényt egy csoport arrogáns teremtmény (amely ugyanazon szemita törzshöz tartozik, mint az arabok) a faji tisztaságra és faji felsőbbrendűségre?
Ki antiszemita
A zsidók a maguk mélységes tudatlanságáról és vaskos ostobaságról tesznek tanúságot, amikor a szemita arabokat „antiszemitizmussal” vádolják.
Ki kiválasztott
Hogyan képesek a kegyetlen, gonosz orgyilkosok, akik könyörtelenül megszegik Isten Tízparancsolatát, azt állítani, hogy ők „Isten választott népe”? A magam részéről az ő esztelen állításukat súlyos istenkáromlásnak tekintem. Őszintén úgy gondolom, hogy ők a Sátán, önmagukat farkasnak képzelő kiválasztottjai.
Beletörődés vagy védekezés
A beletörődés megbocsáthatatlan bűn. A gonosz úgy terjed, mint a rák, amikor a jó emberek nem tesznek semmit sem a megállítása végett. Az Ítélet Napján fel leszünk szólítva, hogy mit hozunk fel mentségünkre az együttérzés teljes hiánya és szívtelen közömbösségünk miatt ártatlan embertársaink millióinak fájdalma, szenvedése, üldöztetése, az ellenük elkövetett igazságtalanság és megfélemlítés iránt?
Hogyan fogunk védekezni?
Története
Balfour nyilatkozat
„Őfelsége kormánya jóindulatúan tekint a zsidó nemzeti otthon megteremtésére Palesztinában, és minden tőle telhetőt megtesz e cél elérésének elősegítésére, miközben világosan kell látnunk, hogy semmi sem csorbíthatja a Palesztinában fennálló nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, illetve a bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státusát.” Elgondolkodtató, hogy némi - akár tetszőleges - szerepcserével, milyen aktuálisan hangzanak ma is ezek a sorok. Elgondolkodtató, hogy valójában ezt, az 1917. november 2-án kelt Balfour-nyilatkozatot (Arthur James Balfour brit külügyminiszter Walter Rothschild bárónak, a brit zsidóság egyik vezetőjének küldött levele volt) vehetjük a rég álmodott „zsidó nemzeti otthon” koncepciója magvalósulásának, a fennállása 60. évfordulóját most ünneplő Izrael alapkőletételének... és ilyenként a palesztinok kálváriájának, avagy a jelenleg is tartó közel-keleti válság kezdetének.
Cionista bizottság
A brit kormány eme bizalmasan kezelt (az I. világháború véget érése utáni időszakra és az Oszmán Birodalom felosztására vonatkozó) jelentését később bejegyezték a Törökországgal kötött párizsi békeszerződésbe és a palesztinai brit mandátumot létrehozó dokumentumba is. Innen már viszonylag gyorsan mentek a dolgok: 1918 tavaszán a Cionista Világszövetség megbízásából Palesztinában Cionista Bizottság kezdte meg a működését, hamarosan párhuzamos közigazgatást építve ki. A török hatóságot felváltó brit közigazgatás ígéretéhez híven utat adott a zsidó bevándorlásnak, mindez az ott élő arabok fokozódó ellenállását váltotta ki. 1921 és 1923 között 35 ezer „telepes” érkezett a régióba, 1924 és 31 között további 95 ezer. Az európai zsidóüldözések idején (30-as évek) egyre nőtt a menekültáradt, így az évtized derekán a Szentföldön a zsidó népesség részaránya már 31 százalékot tett ki. Látva, hogy a két nép közötti konfliktus egyre éleződik (két palesztin felkelés: 1934-35, 1936-39), 1939-ben London kissé rálépett a fékre, s már csak évi 75 ezer zsidó letelepedését engedélyezte... mindez persze nem gátolta meg „inkognitóban” érkező további hajók folyamatos érkezését.
II. Világháború után
A II. világháború után sem változott az alapkép: az angolok folyamatosan vonták ki csapataikat Palesztinából, ismételten belátták ugyanis, hogy a zsidó-arab konfliktus kezd kezelhetetlenné válni. Különösen az az 1946. július 22-ei eset nyomatékosította ezt, amelynek során az Irgun nevű félkatonai csoport (parancsnoka az a Menáhem Begin volt, akit később, 1977-ben miniszterelnökké választottak) felrobbantotta a jeruzsálemi Dávid Király Szállót, 91 brit civil és katona halálát okozva. Palesztinát ugyan az 1947 novemberében elfogadott határozattal az ENSZ mandátumterületévé nyilvánították, ám ez sem hozott megoldást. (Az ENSZ tervei szerint Palesztinát kettéosztották volna, s ebből 14 ezer négyzetkilométer a zsidóknak, 11 ezer pedig az araboknak jutott volna, Jeruzsálem pedig különleges nemzetközi státust kapott volna.) Az Arab Liga 1947. decemberi ülésén elutasította a felosztási határozatot, a palesztinok érdekszervezete, a Legfelsőbb Arab Bizottság pedig 1948. február 6-án nyíltan háborút deklarált. Az arabok felrobbantották a szakszervezeti szövetség, a Hisztadrut székházát, válaszul a Stern-csoport a Haifa-Kairó-expresszt siklatta ki, az Irgun február 9-én lemészárolta Deir Jaszin arab falu lakosságát... Ekkorra már majdnem 3000 áldozata volt a kölcsönös terrornak.
1948- alapítás
Aztán elérkezett a nagy nap: 1948. május 14-én este, pár órával a brit mandátum lejárta előtt (augusztus 1-jéről május 15-ére hozták előre a kivonulás napját) David Ben Gurion, az állam első elnöke kikiáltotta Izrael létrejöttét. Az államalakulásról szóló kiáltvány kimondja, hogy valamennyi polgárának faji, vallási és nemi megkülönböztetés nélkül egyenlő politikai és szociális jogokat szavatol. Az araboknak egyenjogúságot ígér, és felszólítja őket; térjenek vissza a békéhez. (Ugye, milyen ismerős ez is?!) A békefelhívás azonban süket fülekre talál, másnap megkezdődik az első (és a leghosszabb) arab-izraeli háború. Ezzel az elsővel (melyet még négy nagyobb követett) kezdődött el az, ami az idők során közel-keleti válságként vonult be a köztudatba.
Tragédia az ottlakóknak
Bármennyire ünneprontónak hat is, való igaz, hogy ez a bizonytalan határú állam a megalakulása óta eltelt 60 évben (illetve a nagy álom megvalósításának kezdetei óta eltelt 90 esztendőben) sem tudott szomszédaival közös nevezőre jutni és kilábalni az állandó konfliktusokból. Nem tudta (talán nem is akarta) megakadályozni, hogy ez a nap a „másik oldal” számára ne legyen egyenértékű a tragédia kezdetével, ne jelentse az exodus kezdetét mintegy 700 ezer palesztin számára, akiket elűztek földjükről, akik libanoni, jordániai vagy gázai menekülttáborokba kényszerültek, és akik ma is ennek a társadalomnak a számkivetettjei, akiket mintha fátumszerűen kerülne az ország lendületes gazdasági fejlődése (egy tavalyi mutató szerint az Izraelben élő arab családok több mint fele a szegénységi küszöb alatt él), mindez további belső feszültséget gerjeszt, a szélsőséges erőknek táptalajt adva újabbnál újabb erőszak fellángolásának kedvez.
Folyamatos ellenségeskedés
Sajnos a kölcsönös - hol egyik, hol másik oldalon kifejezettebb - csökönyösség, az állandó berzenkedés, a veszélyeztetettség túllihegése folytán a tavaly novemberi annapolisi értekezleten kitűzött cél is, mely szerint a folyó év végéig tető alá kellene hozni az izraeli-palesztin megállapodást, alig tűnik jelenleg többnek egy jámbor óhajnál. Amíg nem söpörték le az asztalról, reménykedni lehet és kell, de valóban lépni a megoldás felé csak akkor lehet majd, ha az „úgy kezdődött, hogy amaz visszaütött” megszűnik mindent magyarázó érv lenni.
