Joseph Goebbels
A MetapediaBÓL
Paul Joseph Göbbels 1897-ben Rheydt-ben, a német Rajna-vidék középnagyságú városában született, és egy szolid, középosztályhoz tartozó, hithű római katolikus családban nevelkedett.
Enyhén esti fogyatékos
Noha nem volt megnyerő külsejű, sőt testileg hátrányos helyzetűnek számított (egyik lába rövidebb volt, mint a másik), intelligenciával, gyors beszédkészséggel és dallamos hangszínnel rendelkezett. Kitűnő tanuló volt. Szigorú humán gimnáziumi évek után különböző német egyetemeken folytatott tanulmányokat, és a Heidelbergi Egyetemen 1921-ben szerzett doktorátust.
Újságíró majd hivatalnok
Miután sikertelenül próbált elhelyezkedni újságíróként a jelentősebb országos napilapoknál, kilenc hónapig egy kölni bankban hivatalnoki munkát végzett, majd a szárnyait bontogató nemzetiszocialista párt aktivistája, valamint a Párt két periodikájának, a Völkische Freiheit című hetilapnak, és később az NS-Briefe-nek a főszerkesztője lett.
A párt balszárnyában
A munkásosztály iránti erős rokonszenve, sőt bizonyos kommunistabarát érzelmei miatt ebben az időszakban, mint a Párt „balszárnyának” egyik tagja volt ismeretes.
Hitler 1926-ban kinevezte Berlin Gauleiterévé. Ő azonnal erőskezű irányítás alá vonta az ott lévő kicsi, viszálykodó pártszervezetet és új dinamizmust vitt belé. Belevetette magát a feladatába és hamarosan mesteri szervezőnek és nyilvános szónoknak bizonyult. Németország legfontosabb városában kifejtett szüntelen erőfeszítésének részeként 1927 júliusában saját újságot indított, Der Angriff címmel.
Göbbels fáradságos küzdelemmel számolt, mivel mindenekelőtt a városi munkásság támogatását akarta megnyerni – amely túlnyomóan a marxista Szociáldemokrata és Kommunista Pártot támogatta – és ugyanakkor nem akarta elidegeníteni a középosztályhoz tartozó szavazókat.
Ez a stratégia legsúlyosabban talán az 1932-es berlini közlekedési dolgozók sztrájkja folyamán volt próbára téve, amely megbénította a nagyváros busz-, magasvasúti és földalatti vasúti rendszerét. Csak a nemzetiszocialisták és a kommunisták támogatták a munkásokat sztrájkjukban a kormány ellen, amely szociáldemokrata irányítás alatt állt. A következmény egy furcsa időleges „náci-komcsi” szövetség volt, amely riasztóan hatott számos középosztályhoz tartozó németre.
Humor, gúnyolódás, szarkazmus
Göbbels nem mulasztotta el a kínálkozó alkalmat a humorra, gúnyolódásra, vagy a szarkazmusra. Amikor a szociáldemokrata kormány megtiltotta a Párt paramilitáris polgári milíciájának egyenruha viselését, Göbbels azzal gúnyolta ki a tilalmat, hogy az embereit nyilvánosan cilinderben, papírból készült fejfedőben és más hasonlókban meneteltette. Egy másik nagy mutatványa volt egy „vita” Heinrich Brüning kancellárral. Mivel Brüning visszautasította a részvételt, Göbbels egy üres székkel „vitatkozott”, Rush Limbaugh stílusban válaszolt egy fonográfnak, amely rögzítette a kancellárnak egy beszédét. Göbbels szellemességével és szarkazmusával „laposra vasalta” a színtelen ellenfelét, ami a hallgatóság tömegéből harsogó nevetést váltott ki.
A berliniek szerették az ilyen merész látványosságokat, és értékelésüket kimutatták a szavazás alkalmával. 1928 májusában Göbbelst a Német Parlament (Reichstag) képviselőjévé választották.
A berlini városi tanácsban
És hat hónappal később beválasztották a városi tanácsba.
1929-ben Hitler az egész nemzetiszocialista párt propagandájának irányítójává, egy sokat igénylő, komoly felelősséggel járó posztra nevezte ki őt. A félelmetes, olykor erőszakos hatalmi szembeszállás ellenére – például a Párt szónokainak beszédeit rendszerint betiltották, és Hitler nem szólalhatott meg a Német Rádióban – a nemzetiszocialista mozgalom gyorsan növekedett ebben az időszakban. 1932-re Hitler pártja lett Németország legfontosabb pártja, amelynek messze a legnagyobb frakciója volt a Reichstagban.
A párt propaganda és kiadói birodalma
A Párt hatalmas propaganda- és kiadói birodalma – amelyet Göbbels felügyelt – 120 napi-, illetve hetilappal rendelkezett, amelyeket rendszeresen mintegy 1 millió ember olvasott országszerte. A nemzetiszocialista mozgalom, különösen fiatal vezetőségével elsősorban a német fiatalok körében volt népszerű. Például abban az időben, amikor Hitler kancellár lett, a nemzetiszocialisták már átütő sikert arattak a német egyetemeken a hallgatói tanács választásain.
1933. január 30-án Paul von Hindenburg elnök kancellárrá nevezte ki Hitlert. A 43 éves egykori első világháborús tizedest bízta meg azzal a kötelezettséggel, hogy kormányozzon egy gazdaságilag tönkretett, polgárháború küszöbén álló nemzetet.
Propagandaminiszter
Hat héttel a nemzetiszocialista „hatalomátvétel” után, a 35 éves Göbbels lett kinevezve „ birodalmi propaganda- és népfelvilágosítási” miniszterré. Ebben a tisztségében, és mint a „Birodalmi Kultúrkamara” elnöke, széleskörű irányítást gyakorolt Németország Rádiója, filmjei, újságjai, periodikái, könyvkiadása és általában a nemzet kulturális élete felett.
A második világháború első éveiben, 1939-1942 között Göbbels propagandaminiszteri feladata viszonylag könnyű volt. A német győzelmek és a tengely katonai sikereinek csaknem töretlen láncolata idején a közmorál fenntartása nem volt nehéz. Az ő legnagyobb kihívása a háború utolsó éveiben jött le, amikor Németország hadseregei egyre borzalmasabb katonai vereségeket szenvedtek, nagy városai romhalmazzá váltak és az angol-amerikai bombázások egyre növekvő méretű rohama következtében, a totális vereség fenyegetően közeledett.
Ebben az időszakban bizonyította be Göbbels a legdrámaibb módon a közvélemény formálójaként tehetségét. Annak ellenére, hogy drasztikusan rosszabbodott a helyzet – mind katonailag, mind az otthoni fronton –, nagymértékben sikerült neki fenntartania a közmorált és a hitet Hitler vezetésében, sőt a reményt is.
Jóllehet Helmut Heiber német történész nagyon kritikus és általában kedvezőtlen képet fest Göbbelsről a „Goebbels” (New York, Hawethom, 1972) című biográfiájában, ugyanakkor elismeri Göbbels tehetségét és erősségét.
„(Göbbels) a legutolsó percig képes volt bátorítani és kiaknázni a Hitler és géniusza iránti vak bizalmat. A Harmadik Birodalom egyik valóban hátborzongató jelensége, hogy a német nép tömege még országuk agóniájában is engedelmes és hűséges volt Hitler zászlajához… Mindazok ellenére, amiket tapasztaltak, megtartották a hitet.” (133. o.)
Sztálingrádi vereség
A sztálingrádi nagy vereség után, 1943. február elején Göbbels volt az első hivatalos személy, aki nyíltan elismerte a veszély komolyságát, amivel a nemzetének és Európának szembe kell néznie, és nyíltan elismerte, hogy Németország elveszítheti a háborút.
Háborús beszédei közül valószínűleg, hogy a legismertebb volt a briliánsan felépített „Totális Háború” című szónoklata, amelyet 1943. február 18.-án mondott el. A berlini Sportpalota termében nagy hallgatóság előtt,mesterien előadott beszédét közvetítette a Német Rádió, és részletek voltak láthatók a heti „Deutsche Wochenschau” filmhíradóban. A sztálingrádi katasztrófa utóhatásáról szólva Göbbels hangsúlyozta a borzalmas igazságot, hogy a katasztrofális vereség reális lehetőség, és beszédét az országos mozgósításra való lelkesítő felhívással zárta. (Németország nemzetgazdasága még mindig nagyjából a békeidők szintjén működött, gyárai a nem okvetlenül szükséges fogyasztási cikkek hosszú sorát termelték.)
Egy hatalmas zászló hirdette meg a nagygyűlés jelszavát: „A totális háború a legrövidebb háború.”
Nyíltság és bátorság
Göbbels nyíltsága, sőt bátorsága elnyerte a nép bizonyos fokú csodálatát.
Heiber ezt írja: „Megértette a kudarcok, sőt az időnkénti tévedések beismerésének értékét; az ilyen ’őszinteségre’ való készsége egyfajta intelligens kacsintás volt a hallgatóság felé – ’Látjátok, komolyan veszlek benneteket. Legyünk őszinték egymáshoz.’ – és ez képessé tette, hogy minden továbbira elcsábíthassa őket. Az eredmény az volt, hogy később, 1943. után, miután Churchillhez hasonlóan „vért, verejtéket és könnyeket” ígért…, a nép kész volt hinni abban a reménysugárban, amelyet ő agyafúrtan átragyogtatott a beszédeit színező komorságon. (134. o.)
Amikor más befolyásos nemzeti szocialisták megkezdték a visszavonulást a nyilvánosságtól, Göbbels meg mert jelenni a nép előtt, és nem csak meghallgatást nyert, hanem hitet és reményt is keltett…” (134. o.)
Amikor a háború elhúzódott, Göbbels címoldalas főszerkesztői cikkei a Das Reich című hetilapban egyre fontosabb szerepet játszottak a közmorál fenntartásában. Számos példányban újranyomtatták, és rendszeresen felolvasták azokat a Rádióban. „A Das Reich-ben megjelenő cikkei valóban kiválóan, briliáns módon voltak megírva, telítve ragyogó gondolatokkal…” (235. o.) – ismeri el Heiber.
Kidolgozott cikkek
Ezt is megjegyzi: „ Göbbels cikkei gondosan ki voltak dolgozva több mint egy héttel a megjelenésük előtt. Kiválóan csiszolt német nyelvezetűek, stilisztikailag élvezetesek és tartalmilag viszonylag józanok voltak. Gyakran úgy tűnt, hogy egy nagy gondolkodó magasztos bölcsessége világítja meg őket. Címeik a filozófiai értekezésekre emlékeztettek: ’A háború jelentősége’, ’A válság lényegi természete’, ’A lélek munkájáról’, ’A beszédről és a hallgatásról’, ’A szabadság nélkülözhetetlenségéről’, ’A nemzeti kötelességről a háborúban’ … Mindezek igen-igen kimunkált és nagyon tömör gondolatok. Ezek a cikkek hatásosak voltak, és Göbbels tudta ezt.” (252. o.)
Sajnos abból, amit Göbbels leírt és elmondott az utolsó háborús években – amikor a hatalma csúcsán volt – csak kevés lett angolra lefordítva.
Az ellenséges tömegmészárlások kiaknázása
Göbbels egyik legnagyobb háborús propagandateljesítménye a katyni tömegmészárlás történetének kiaknázása. 1943 áprilisában a megszállt Oroszországban Szmolenszk közelében, Katynban a németek felfedezték azoknak a lengyel tiszteknek egy tömegsírját, akiket a szovjetek 1939-ben ejtettek foglyul, és a szovjet titkosrendőrség 1940 áprilisában lőtt agyon. Göbbels rendeletére a német újságok és magazinok nagy figyelmet szenteltek a történetnek, heteken át közöltek róla részletes, gyakran címoldalas cikkeket.
Göbbels körmönfont okossággal kezelte ezt a történetet, és jelentősen hozzájárult a szövetségesek egyik nagy politikai vereségéhez,: a szovjet kormány és az emigráns lengyel kormány közötti kapcsolatok megszakadásához. (Ezalatt az amerikai és brit hivatalos személyek, és az angol-amerikai sajtó támogatták azt a szovjet hazugságot, hogy a németek felelősek az atrocitásért.)
A nemzet fő propagandistájaként végzett munkája kiegészítéseként a háború alatt Göbbels egyre növekvő szervezési és politika-alakítói feladatot vállalt magára, amely egyre fontosabb szerepet játszott abban, hogy a nemzet ipari és szociális mechanizmusa működjön.
1942 februárjában Hitler különleges felhatalmazással, azzal a feladattal bízta meg, hogy felügyelje a szövetséges légitámadások során károsultaknak nyújtandó segítséget. Ez a poszt egyre jelentősebbé vált, mivel Németország légi bombázása egyre nagyobb mértéket öltött.
A totális mozgósítás biztosa
1944 nyarán Hitler kinevezte „a totális háborús mozgósítás teljhatalmú birodalmi megbízottjává”. Így a háború végső katasztrofális hónapjaiban Göbbels irányította Albert Speer fegyverkezési miniszterrel együtt Németország emberi és anyagi erőforrásait a maximális haditermelés érdekében, mialatt ezzel egyidejűleg valamiképpen továbbra is működött az országos elektromos és vízszolgáltatás, a szállítási és telefon rendszer, az élelmiszer- és tüzelőanyag ellátást biztosító hálózat; működött az iskolarendszer és a Rádió, és az újságok naponta megjelentek.
A lényeges szociális és közösségi szolgáltatások működésben tartásának szervezési hőstette, ezzel egyidejűleg a fegyvergyártás egyre erőteljesebb növekedésének biztosítása – a pusztító légi bombázások és az egyre rosszabbodó katonai helyzet ellenére – történelmi párhuzam nélküli, egyedülálló teljesítmény.
„Mi a védelem népévé váltunk. Dolgozunk és harcolunk, vándorlunk, elhagyjuk otthonainkat, szenvedünk és tűrünk, és mindezt olyan csendes méltósággal tesszük, amely végül az egész világ csodálatát fogja kiváltani. Európa nagyon is boldog lehet, hogy még mindig van ilyen nép. Ezért ez a nép holnap Európa büszkesége lesz.” – írja Göbbels a Das Reich 1945. február 11-i számában.
Utolsó rádióbeszéde
Utolsó rádióbeszédét 1945. április 19-én mondta el az összerombolt rádióhálózat maradványán. Mint 1933. óta minden évben, most is beszélt Hitler születésnapjának előestéjén. Még ez alkalommal is, amikor a borzalmas vég szembetűnően világos volt mindenki számára, Göbbels még mindig ékesszólóan, fegyelmezett szenvedéllyel beszélt, nyíltan elismerve a helyzet rendkívül súlyos voltát, miközben sugallta a reményt. Nem veszítette el azt a képességét, hogy szenvedélyességével és egyfajta látszólagos nemességével felrázza honfitársait.
„Ne engedd, hogy megzavarjon az a világméretű lárma, ami most fog elkezdődni. El fog jönni egy nap, amikor minden hazugság összeomlik a saját súlya alatt, és ismét győz az igazság.” – hangsúlyozta egy levélben, amelyet mostohafiának írt, csupán néhány nappal halála előtt.
Hitler – csak néhány órával a halála előtt – végrendeletében utódjául Göbbelst nevezte meg, mint kancellárt – tisztelettel adózva Göbbels rendíthetetlen hűségének, amely kitartott egészen a keserű végig.
Üres pozíció
De Göbbels ezt az üres pozíciót csupán néhány óráig birtokolta.
Miután ő és felesége végzett a hat gyermekükkel, és a szovjet csapatok már csak néhány száz yardnyi távolságra voltak, 1945. május 1.-én este Joseph és Magda Göbbels véget vetett az életének a Führerbunkeren kívüli udvaron. A népi hiedelemmel ellentétben Göbbels nem azért volt sikeres propagandista, mert a „nagy Hazugság” mestere volt, hanem a tényekhez és az igazsághoz való hűsége következtében.
Amint életrajzírója, Heiber megjegyzi:
„ Göbbels ilyenformán nem csak azzal dicsérhette a maga információs politikáját, hogy magasabb rendű az ellenségénél a maga egységes jellegében, hanem azzal is, hogy „komoly és hitelre méltó”, ami „ egyszerűen felülmúlhatatlan”. A dicsekvés bizonyos mértékig jogos volt. Hosszú távra tekintve Göbbels azt hirdette, hogy a legjobb propaganda az, amely nem több mint az igazság szolgálata.” (254. o.)
Göbbels valódi hazugságai, tudatos hazugságai mindig csupán a részletekre vonatkoznak. Göbbels hazugságai inkább kétértelmű és kitérő természetűek, amik által a kormányok szóvivői mindenhol a ’nemzeti érdeket’ törekednek védeni” – írja Heiber (134, 135. o.)
Az is gyakori elképzelés, hogy Göbbels – bármilyen tehetséges is volt – alig volt több mint egy ügyes szónok, aki azzal nyerte el honfitársai támogatását, hogy az irigység, bosszú, önteltség és arrogáns büszkeség alapvető érzéseire hatott. Ez a szemlélet, amely burkoltan a németeket érzelmileg és értelmileg fogyatékos néppé alacsonyítja le, különösen az USA-ban terjedt el. A tipikus amerikai, ha egyáltalán gondolkodik erről, úgy képzeli, hogy ha ő a Német Harmadik Birodalomban élt volna, nem „dőlt volna be” Göbbels „nyilvánvaló” hazugságainak.
Tudatlanság Goebbelsről
Egy ilyen öntetszelgő szemlélet tudatlanságon alapul.
Jacques Ellul francia tudós „Propaganda” című klasszikus tanulmányában (54. o.) rámutatott, hogy Göbbels háború utáni képe maga is propagandisztikus torzítás.
Megoldatlan marad Göbbels hírnevének problémája. „Nagy Hazugnak” nevezték (amely elnevezéssel az angolszász propaganda ruházta fel), de ő sohasem szűnt meg harcolni azért, hogy a propaganda a lehető legpontosabb legyen. Inkább akart cinikus és brutális lenni, mint hogy rajtakapják egy hazugságon.
Mindenkit becsületesen informált
Ezt szokta mondani: „Mindenkinek meg kell tudni, mi a helyzet.”
Mindig elsőként adta hírül a végzetes eseményeket, vagy a nehéz helyzeteket, anélkül, hogy bármit is elrejtett volna. Az eredmény az volt, hogy 1939. és 1942. között az általános meggyőződés szerint a német kommunikáció nem csak tömörebb, világosabb és kevésbé túlzsúfolt, hanem valósághűbb is volt, mint a szövetségesek kommunikációja (amerikai és semleges vélemény) – és ezen felül a németek minden hírt két-három nappal előbb tettek közzé, mint az ellenségeik. Mindez annyira igaz, hogy a „Nagy Hazug” elnevezésnek Göbbelsre való alkalmazását teljesen a propaganda következményének kell tekinteni.
Naplója
Naplóját magyarul a háború alatt, 1942-ben adta ki a Könyv- és Lapkiadó Rt. Fiala Ferenc fordításában.
Hivatkozás
Video
1933 február 10 Berlin, sportpalota
Beszéd 1943 február 18-án Berlinben a sportpalotában:Totaler Krieg (totális háború)
