Károlyi Mihály
A Metapedia wikiből
Károlyi Mihály gróf, 1875-1955 hazaáruló magyarországi liberális politikus, miniszterelnök, Trianon egyik fő okozója.
Károlyi Mihály gr., politikus, *1875. 1901-ben az Orsz. Magy. Gazdasági Egyesület elnökévé választották. 1910-ben jutott be először a képviselőházba, függetlenségi programmal. 1913-ban a Függetlenségi párt elnökévé választották s pártja a parlamenten kívül álló szocialistákkal és radikálisokkal karöltve megkezdte az általános választójogért való küzdelmet. 1918 októberében K. azoknak a szélsőbaloldali elemeknek lett vezére, akik az összeomlás zavaraiban megszerezték a hatalmat. Károly király okt. 31.-én miniszterelnökké nevezte ki. Nemsokára megkötötte Franchet d'Esperay francia tábornokkal a belgrádi fegyverszünetet, (aláírták nov. 13.án). Nov. 16.-án K.-t köztársasági elnökké választottak. Nagyrészt a bolsevizmussal rokonszenvező szélső elemek vették körül s látták el tanáccsal, s K. komoly kísérletet sem tett arra, hogy összeszedve a nemzeti erőket megakadályozza a szélső baloldalra való elkanyarodást. Március 21.-én lemondott, s arra hivatkozva, hogy a termelés rendje másképpen helyre nem állítható: a szocialista-kommunista kormánynak átadta a hatalmat s ezzel romlásba döntötte az országot. Azóta külföldön él; hazaárulásért elítélték, vagyonát elkobozták.
Tartalomjegyzék |
Részletesebben
Politikus, miniszterelnök, államfő, testi fogyatékos, farkastorkú, és szellemileg gyenge képességű. származása és neveltetése zsidó. Különösen gyűlölte Tisza Istvánt, akinek meggyilkolása a Károlyi féle csőcselékuralom alatt történt. Szerepe azonos az oroszországi zsidóéhoz, Kerenszkijéhez: Ő az 1918-as "polgári forradalom" vezetője. Felesége Andrássy Katinka, Andrássy Gyula gróf lánya nem maradt el férje mögött gonoszságban és magyarellenességben.
1919 után emigrált, az 1945 utáni kommunista hatalommal jó kapcsolatot ápolt haláláig. Mivel a mai magyar politikai pártok szellemi elődjüknek tartják, szobrot kapott az országház mellett a hazaáruló magyar önfeladást hirdetve.
Politikai tevékenysége
1901-ben az Orsz. Magy. Gazdasági Egyesület elnökévé választották. 1910-ben jutott be először a képviselőházba, függetlenségi programmal. 1913-ban a Függetlenségi párt elnökévé választották s pártja a parlamenten kívül álló szocialistákkal és radikálisokkal karöltve megkezdte az általános választójogért való küzdelmet. 1918 októberében K. azoknak a szélsőbaloldali elemeknek lett vezére, akik az összeomlás zavaraiban megszerezték a hatalmat. Károly király okt. 31.-én miniszterelnökké nevezte ki. Nemsokára megkötötte Franchet d'Esperay francia tábornokkal a belgrádi fegyverszünetet (aláírták nov. 13.án). Megkezdődött az ország antant megszállása, amely Trianonhoz vezetett. Károlyi meg sem kísérelte az ország védelmét, a "hadügyminisztere" Linder Béla kijelentette: "Nem akarok több katonát látni!" Szétzavarták a magyar hadsereget - mely nem hogy megvédte az országot, hanem a háború végén mindenhol országhatáron kívül állt. Így minden környező nép rabolhatott ezeréves magyar területeket magának.
Nov. 16.-án K.-t köztársasági elnökké választottak. Nagy részt a bolsevizmussal rokonszenvező szélső elemek vették körül s látták el tanáccsal, s K. komoly kísérletet sem tett arra, hogy összeszedve a nemzeti erőket megakadályozza a szélső baloldalra való elkanyarodást.
Március 21.-én lemondott, s arra hivatkozva, hogy a termelés rendje másképpen helyre nem állítható: a szocialista-kommunista kormánynak átadta a hatalmat s ezzel romlásba döntötte az országot. Azóta külföldön él; hazaárulásért elítélték, vagyonát elkobozták.
1945 után
A Horthy-korszakban emigráns, 1946-ban hazatért, majd 1949-ben ismét külföldre kényszerült. A legkártevőbb magyarországi politikus figurák egyike, leszereltette a magyar hadsereget, átjátszotta a magyar fegyvereket a szlovák, román és szerb ellenségeknek, szétzüllesztette a gazdaságot, belgrádi utazásával rendkívül rossz békefeltételekte provokált tudatosan ki, és minden kényszer nélkül átadta az ország irányítását a börtönben levő zsidó csőcseléknek (Kun Béla és társai). Nyilatkozatai vad magyargyűlölettel vannak átitatva.
Idézet
Bujdosó könyv című művében a következőképpen jellemzi Tormay Cecile írónő: „Károlyi még akkor is elrettentő példaképe marad az ész nélkül költekező kiskorú grófnak, midőn a feje már kopaszodott (1918-ban 45 éves), és ő már régen nem a magáét, hanem az ország kincseit prédálta(…) Ez az ember, aki ma is olyan ortográfiával(helyesírással) ír, mint egy szerényebb polgári házban szolgáló szakácsnő, és aki vezérlő politikus létére sohasem tudott tisztába jönni a magyar közjog alapelveivel, kétségkívül a leggyöngébb koponya mindazok közül, akik ezer esztendő óta vezérszerepet vittek a magyar közéletben.(…) Magyarország életének legtragikusabb órájában, midőn szükség lett volna a nagy elődök minden hitére, hazaszeretetére, bölcsességére, bátorságára és ékesszólására, egy politikai szövetkezet cinizmusa ezt a démoni dilettánst taszította ki a világtörténelem színpadjára. Szereplésével kiszámíthatatlan kárt okozott az országnak, és oly mérhetetlen gyalázatot hozott a nemzetre, amit a vér és a könnyek óceánja tudna lemosni.”
Ugyanennek mai formái
Nos, Károlyi és politikai elvbarátai, a polgári radikálisok (a mai SZDSZ evolúciós és politikai értelemben vett, magyargyűlölő elődszervezete), a marxizmus sátáni mételyével erősen fertőzött szociáldemokraták, szabadkőművesek és egyéb destruktív szervezetek 1916 óta erőteljesen hangoztatták, hogy itt, Magyarországon, úgymond demokráciát, kollektív nemzetiségi jogokat, általános választójogot kell bevezetni, s mindenekelőtt antantbarát külpolitikát kell folytatnunk.
A hazaárulás változatai
Magyarán: a világháború kellős közepén a hazaárulás minősített tényét követték el. Lehetett ugyan akkoriban is arról politikai vitát nyitni, hogy államrendünk, intézményrendszerünk, a választójog, a nemzetiségi és különösen a földkérdés tekintetében szükség van-e reformokra, ám tisztességes magyar politikusnak egyet nem lehetett: mindezt abban az időben felvetni, amikor a nemzet élethalálharcát vívta, katonáink véreztek az Isonzónál, Szerbiában és az oroszországi frontokon az antanthatalmakkal folyó háborúban. Ráadásul a cseh, az oláh (román) és a rác (szerb) hadsereg 1918 októberében már állig felfegyverezve állott a történelmi Magyarország határain, hogy szétrabolja, és egymás között felossza hazánk földjét.
Antantbarátság
Történetírásunk és történelemoktatásunk a mai napig nem tisztázta megnyugtatóan azt a kérdést, hogy mit jelentett ebben az időben antantbarátságot hirdetni. Lényegre törően fogalmazva: Károlyiék aljas nemzet- és hazaárulást követtek el, hiszen Magyarország a nagy európai polgárháború első szakaszában (1914-1918) a központi hatalmak (Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Törökország és Bulgária) oldalán állott az antanttal szemben, s ez utóbbi katonai tömb szövetségesei voltak a csehek, oláhok és rácok is. Hazánk történetének talán legválságosabb helyzetében a délszláv zsidó ügynök, Linder Béla hadügyminiszter - majdan a szerbek megszállta Pécs katonai parancsnoka, ezt követően a királyi jugoszláv kormányok, végül Tito kegydíjasa - elkezdte a frontokról hazatérő magyar katonák leszerelését, mondván: „nem akarok többé katonát látni”. Épp a legmegfelelőbb történelmi pillanatban…
Az Est
A következő, „klasszikus”, Az Est című lapból vett idézettel is illusztrálható a holtakat és a másvilágot idéző „őszirózsás” forradalom gyászhuszárainak és hírlapíróinak nemzetellenessége: „ Kormányunknak, nemzetünknek és mindenkinek, aki itt csak élni és boldogulni akar, közös legfőbb vágya az, hogy minél hamarabb pusztuljon szemünk elől az, ami a háborúra legjobban emlékeztet: az uniformis. Ugyanez a lap ájult gyönyörrel tudósít arról, hogy 1918. október 31-én, szerkesztőségi épületük előtt összeverődött társaság a Marseillaise-t énekelte. Tehát egy Magyarországgal hadban álló, ellenséges, Trianon guillotine-ját már buzgón ácsoló állam nemzeti himnuszát. S ugyanezen a nemzeti gyásznapon Kéri-Krammer Pál, az Est zsidó vezérpublicistája, délután fél ötkor elővette az óráját, és a következőket mondta:” Már csak másfél órája van Tisza Istvánnak!” S valóban, a korszak legjelesebb politikusa, akinek tudására, tehetségére és nemzete iránti szeretetére a legnagyobb szükség lett volna e vészterhes időkben, este hat órakor vérben fagyva feküdt otthonának, a Roheim-villának parkettjén…
