Liberalizmus
A MetapediaBÓL
Liberalizmus, (szabadelvűség), szabadságjogok elvének megvalósulása a politikai és gazdasági életben. A szót az 1820.-i spanyol forradalom népszerűsítette egész Európában. Liberálisoknak nevezték magukat azok, akik a korlátlan uralkodói hatalom megszüntetését, a választott népparlament behozatalát, a teljes polgári egyenlőséget, (törvény előtti egyenlőség, közteherviselést stb.) követelték. Ezeknek a szabadságoknak forrása eredetileg az újkori individualizmus, melyet a renaissance ébresztett öntudatra, a reformáció, az angol szabadgondolkodó Iskola, a francia felvilágosodás fejlesztett tovább, s mely a XVIII. és XIX. sz.-ban ledöntötte a középkori hűbériség összes maradványait. A L. nem alkot egységes, zárt rendszert, ezért nehéz szabatosan meghatározni. Legfőbb elve az egyéni szabadság, vagyis az a jog, hogy mindenki tetszése szerint élhet és cselekedhet, addig, míg másokat nem korlátoz hasonló jogaiknak gyakorlásában; a közhatalom a nép akaratából származik és annak felelős végrehajtója; a gazdasági tevékenység: a termelés és a termelt javak szétosztása nem állami, hanem egyéni feladat.
Tartalomjegyzék |
A gyakorlatban
A gyakorlatban a politikai L.-nak a modern parlament, a többségi elv, a közhatalmak elkülönülése köszönik létüket, a gazdasági L.-nak pedig a magántulajdon, a gazdasági erők szabad mérkőzése, a lehetőleg vámmentes szabadkereskedelem a fontosabb követelései. A liberális gondolat megtalálható az angol forradalom politikai irodalmában, Locke bölcseletében, az 1690.-i angol jogtörvényben, (Declaration of Rights), az Egyesült Államok alkotmányában, Montesquieu tanításaiban. Kant politikai filozófiájában és W. Humboldt klasszikus politikai művében. Egyik legtisztább foglalata az "Emberi jogok deklarációja", a francia forradalom nagy okmánya. A gazdasági L. elvei Quesnay és a fiziokraták. Adam Smith és Ricardo munkáiban gyökereznek. A szabadelvű intézmények kialakulására elsősorban az angol puritanizmus, másodszor a Grotiusszal kezdődő természetjogi iskola hatott elhatározólag. A L. bölcseleti alapvetése a XIX. sz.-ban Stuart Millel tetőződik be. A liberalizmus zsidó gyökerű eszme, és pusztítólag hat a nemzeti államokra, mivel idegeneknek ugyanannyi jogot akar adni, mint az állam polgárainak, valamint egyáltalán nem törődik az állam védelmével és megtartásával. Emiatt rabló eszme.
Magyarországon
Magyarországon Széchenyi, Kossuth és Deák Ferenc a Ny.-európai L. legtisztább képviselői. A kiegyezés utáni magyar L. több tekintetben is eltért a Széchenyi- és Kossuth-féle hagyományoktól. A L. XIX sz.-i ellenhatásai közül a marxizmus a legjelentősebb; ez a szembenállás világosan látszólagos, mivel mind a liberalizmus, mind a marxizmus zsidó gyökerű. A marxizmus győzelme esetén mindenféle szabadságjogot elvesznek a nemzsidó polgároktól, és sötét terrort vezetnek be a zsidó marxisták, tehát a liberalizmus vagy a nemzetközi szocializmus csak ürügy a zsidóknak az államhatalom megragadására. Napjainkban a fasizmus és a nemzeti szocializmus áll vele legélesebb ellentétben: a gazdasági L. ellen a különböző tervgazdasági rendszerek harcolnak.
A rendszerváltozás után
A "rendszerváltozás" után a liberális eszmét a magyarellenes erők vették pártfogásba. A liberalizmus jelszavaival üldöznek mindent, ami magyar, és terjesztik az ön- és nemzetpusztító deviáns értékrendet. Általános céljuk a magyar állam elpusztítása, a nemzet asszimilálása, melyet bár nem mondanak ki minden lépésük ebbe az irányba visz.
A liberalizmus fő hazai képviselője az SZDSZ. A párt valójában kicsi, holdudvara viszont kiterjedt:
Média
- Média: A liberalizmus mai legfontosabb ereje a negyedik hatalmi ág, a média. Politikailag gyengének látszanak, de a tömegek gondolkodásának befolásolása fontosabb számukra. A liberális média igyekszik minél több népbutító műsort suározni (pl. valóságshow-k), hogy elejét vegye a népművelődésnek amely a nemzet felemelkedését vonhatja magával. Fő célja a fogyasztói "társadalom" (valójában egyénekből álló antitársadalom) megteremtése, a jól manipulálható fogyasztói szürke tömeg előállítása. Műsoraival, beállítottságával a liberális-globalista értékrendet propagálja. Jellemzően sokat foglalkozik áltémákkal (bulvár, sztárok, stb.) a valódi, fontos kérdéseket és gondokat elhallgatja.
Cégek
- Cégek: A liberalizmus gazdasági célja az állam elpusztítása. Ennek előfeltétele a gyenge és önfeladó és mindenkitől függő állam megteremtése, amit eladósítással és privatizációval érik el. (Utóbbit az előbbivel magyarázzák, de átlátszó érv: a privatizáció hatására sohasem csökkent még az államadósság.) Fő céljuk az állami feladatok magánkézbe szervezése. A privatizáció első lépése egy állami vállalat vagy szolgáltatás lezüllesztése, szétverése, veszteségessé tétele. A fő cél, hogy a társadalom is elégedetlen legyen vele, ne érezze kárként az elvesztését. A liberálisok rendszerint az "Állam rossz gazda" szlogennel indokolják a nézetüket - a privatizáció szükségességét. A cég magánkézbe kerül, és valóban nyereséges lesz, mivel innentől nem érdekük a működést akadályozni. Másik jellegzetes eszköz az állami ingatlanok eladása és visszabéreltetése. Közbeszerzéseken általában kartellben indulnak cégeik, a pályázatok kiírását eleve úgy tervezik, hogy az előre megbeszélt cég indulhasson csak eséllyel.
Civil szféra
- "Civil szféra": A liberálisok rendszerint nem pártok köré csoportosulnak, hanem különböző gazdasági és társadalmi csoportokba, ami több, egymással átfedésben lévő haveri kört jelöl (pl. humanisták, antirasszisták, füvesek, jogvédők, homoszexuálisok). Ez több dologban is hasznukra válik: több arccal több embert nyerhetnek (vagy téveszthetnek) meg, egy-egy csoport bukása nem okoz nagy kárt a közöségüknek, beazonosításuk is nehezebb. Őket ért támadás esetén több néven is tiltakozhatnak, ami külső szemlélő számára úgy hat, hogy a "nép hangját" hallja egy erőszakos kisebbség helyett. (Lásd pl. Magyar Gárda-ellenes tüntetéseken résztvevő szervezeteket.) Önmagukat civilnek nevezik (ellentétben a hazafiakból álló nemzeti erőkkel) és baloldali eszmék mentén szerveződnek. Megtévesztő jegyük, hogy politikamentesnek tüntetik fel magukat, ami igaz is, ha politika alatt kizárólag a parlamenti pártpolitikai színjátékot nézzük. Gyakorlatilag nyíltan kiállnak minden nemzetellenes eszme mellett. Támogatják a társadalmi devianciákat, nagyvárosi szubkultúrákat, szemben az igazi nemzeti kultúrával. Amelyik szubkultúrába beférkőznek igyekeznek az eszméik mellé állítani. Jellemzően propagálják ezeket a szubkultúrákat a médiájukban. Igyekeznek befolyásra szert tenni a művészeti életben, az elfajzott művészet fő képviselőit jelentik.
