Louis-Ferdinand Céline
A MetapediaBÓL
Louis-Ferdinand Céline (* 1894 május 29 Courbevoie (Seine); † 1961 július 1 Meudon; eredetileg Louis-Ferdinand Destouches) francia író és orvos.
Tartalomjegyzék |
Orvos
Az elsõ világháborúban megsebesült, kitüntették bátorságáért, majd sebesülése miatt szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították. 1919-ben Rennesben megházasodott, és leánya született. Rennesben tanult az orvosi egyetemen. Sebesülése miatt nem lehetett sebész, és járványtanra specializálta magát. Disszertációja Semmelweis Ignácról szólt. és 1936-ban irodalmi műként is megjelent.
1928-ban Clichy-ben a járványosztály vezetõje. 1936-tól röviden hajóorvos majd haláláig körzeti orvos.
Irodalom
Kezdeti regényei után 1936-ban a Szovjetunióba utazott. Utazása után megírta nagyon nem jó véleményét a kommunista nyomorról és embermegvetõ rendszerrõl, és az azt létrehozó és irányító zsidókról. 1937-ban Bagatelles pour un massacre c. művében a zsidók kegyetlenségéről ír.
Nemzeti szocializmus
A nemzeti szocializmus idején véleménye szerint az európai országoknak annak oldalán kell a bolsevizmus rombolása ellen küzdeni. 1944-ben a zsidók megerõsödése Franciaországban fenyegetést jelentett számára, koporsót küldtek neki postán, és halálos merényletet is megkíséreltek ellene. Emiatt Dániába majd Németországba menekült. A háború után Dániába menekült a zsidók franciaországi bosszúja elõl. Dániában is lezárták, de ott 1949-ben kiengedték fogságából. 1951-ben visszatért Franciaországba, ahol sok fenyegetésben és bántásban volt része a gyõztes zsidók részérõl.
Hatása
Nagy hatással volt sok íróra, többek között Henry Millerre, Jean Paul Sartrera, Philip Rothra, Helmut Krausserre, Charles Bukowskira. Ma mint a huszadik század legjelenősebb nyelvújítóját is elismerik.
