Metapedia:About

A MetapediaBÓL

Szavaink, fogalmaink jelentése eltorzítva, helytelenül használva - a mindennapos, agresszív liberális manipuláció eredménye. Hol találhatunk hát olyan helyet, ahol mindenféle ferdítés nélkül tudhatjuk meg dolgokról, hogy mit jelentenek?

Metapédia
Metapédia

Napjaink ordas baloldali eszmerendszerével szembeni szellemi harcunk sikerének biztosításához elengedhetetlen személyes álláspontunk helyes kifejtése, s annak hatékony megvédése a mindenhonnan ránk ömlő, kútmérgező liberális agymosás ellen. Helyzetünket nehezíti, hogy a manapság használt fogalmak többségét előszeretettel hamisítják meg vagy torzítják el olyan szélsőséges, élet- és emberellenes eszmerendszerek, mint például a "politikai korrektség", "liberalizmus" és "demokratikus alapelvek".

A szavak manipulálása az egyik leghatékonyabb fegyver azok kezében, akik a tömegek véleményét, világlátását akarják saját önző érdekeik szerint befolyásoni. Erre nagyszerű példa a Frankfurt School, valamint annak szellemi követői, akik rendkívül sikeresen démonizálták, illetve démonizálják az eddig magától értetődőnek tartott emberi természetetet, értékrendet, hagyományokat és szokásokat, rájuk mindenféle negatív jelzőket ("idegengyűlölet" és társai) aggatva rá. Az ilyen szellemi mételyezés eklatáns példája annak, hogy mily nagy hatalma van a szavaknak és miért fontos az, hogy a fogalmakat az eredeti értelmezésükben használjuk, mintegy visszafoglalva nyelvünket.

A Metapedia másik fontos feladata webes tudástárt kínálni azoknak, akik az európai egységért, az európai önvédelemért harcolnak. Félreéretés ne essék, itt természetesen nem a vízfejű EU-ról beszélünk, hanem egy olyan Európáról, amelynek népei nem egy centralizált, bürokrata irányítás alatt senyvednek, hanem ami erős, egészséges tudatú nemzetek együttműködésén alapszik, így tömörülve egy olyan egységbe, amely megfelelően képes magát területileg és szellemileg egyaránt megvédeni az őt folyamatosan ostromló barna, fekete, sárga hordák ellen.

A Metapedia további nagyszerű vonása az, ahogy úgy az átlagembereknek, úgy tudományos műhelyeknek is kiegyensúlyozott, mindenféle liberális maszlagtól mentes tudást kínál; az oktatási rendszer különösen szennyezett az olyan rendkívül elfogult és aggresszív "kutatóintézetek" munkája révén, mint például a Rágalmazás-Ellenes Liga, Simon Wiesenthal Központ és bűntársai.

A rendszer egyenlőre gyermekcipőben jár ugyan, de már magyarul is elérhető, és öröm látni, ahogy szaporodnak a fordítások, és a szócikkek - ahogy egyre növekszik az adatbázis, úgy lesz egyre több fegyver a kezünkben a szellemi önvédelemhez, mely végső soron túlélésünk egyik sarokköve.

A metapédia alternatív lexikon politikai, történelmi, kultúrális és művészeti témákról. A metapédia cikkei a gnu szabályzat értelmében idézhetők és terjeszthetők. Azok kivonatolása nem megengedett a szerző(k) kifejezett engedélye nélkül. Szintén nem megengedett egyes szerkesztők munkáit azok kifejezett előzetes engedélye nélkül bármilyen módon gyűjtögetni. Ilyen cselekményekért hosszabb-rövidebb eltiltás, ismétlés esetén kizárás jár.

Személyes eszközök