Oswald Spengler
A MetapediaBÓL
Oswald Arnold Gottfried Spengler (1880 május 29 – 1936 május 8) német történész és filozófus, akit a matematika, tudományok és művészetek is érdekeltek.
Tartalomjegyzék |
Tanulmányok
Szívhibája miatt nem kellett katonának mennie, Halléban és Münchenben tanult matematikát, filozófiát és természettudományokat. 1904-ben Halléban doktorcímet nyer el, és tanári oklevelet kap zoológia, botanika, fizika, kémia és matematika tárgyakból.
Pályakezdet
Hamburgban kezdett tanítani 1908-ban, majd anyai öröksége lehetõvé tette számára, hogy Münchenbe költözhessen íróként. Eleinte újságoknak írt a kultúra területén, majd mûvére, a "A nyugat hanyatlására" koncentrált, melynek megjelenése 1918-ban és 1922-ben nevét ismertté tette. E műve, melyben a civilizációk létrejöttének és hanyatlásának ciklikus elméletét írja le. Spengler lerajzolta a porosz szocializmus képét 1920-ban, melyben a szocializmus szerves változatátt javasolta erős vezetés alatt. Az első világháború során és azután is sokat írt, és erős Németországot szeretett volna Európában.
Weimari köztársaság
A weimari köztársaság idején az ú.n. demokráciát károsnak és megvetésre méltónak találta.
Nemzeti szocializmus
A nemzeti szocializmus hatalomra jutása után ajánlatot kapott Lipcsei professzor állásra, melyet azonban nem fogadott el. A nemzeti szocializmust túl keménykezûnek találta, az olaszországi fasizmust azonban kedvező rendszernek vélte.
Halála
56 éves korában, fiatalon halt meg szívinfarktusban Münchenben, ahol sírja is van. (Északi temető).
